FELEDÉKENY POLITIKUS ASSZONY. Elena Udrea májusban még arról szavalt, hogy pártja vezető egyéniségeinek le kellene mondaniuk az állammal való üzletelés lehetőségéről. A főként nagyvállalkozókból és az államot fejő politikusokból álló vezérkar elvetette a javaslatot, s hallgattak e témáról, mint a sír.
Most ellenben kiderült, Udrea férje, a minden hájjal megkent Dorin Cocoş hatalmas nyereségre tett szert, ugyanis ő szállította három-négy bukaresti és több vidéki kórháznak a laboratóriumi vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reaktív anyagokat, s szép pénzt — 9,2 millió eurót — keresett az üzleten. Neje nemrég benyújtott vagyonnyilatkozatában e tételből csupán 1,5 milliót tartott szükségesnek megemlíteni. (Cotidianul)
MONDD MEG AZ IGAZAT... Andrei Cornea, az ismert filozófus és korábbi polgárjogi harcos, ma a Băsescut dicsőítő értelmiségi csoport egyik tagja vasárnap a televízióban valós értékén beszélt Adrian Păunescuról. Most hatalmas dühvel támadják a költő hívei. Felháborítónak tartják, hogy Cornea közepes költőnek és zseniális tömegmanipulátornak nevezte Păunescut. (RTV)
GAZDAG VOLT A BÁRD. 3,8 millió eurós vagyont, 50 000 euró értékű műtárgyakat és bankbetéteket hagyott családjára Adrian Păunescu. Sok, kevés? — ki-ki döntse el, a különös csak az, hogy a halála előtti hónapokban anyagi nehézségekre panaszkodott, és rettenetes sérelemként élte meg, hogy parlamenti nyugdíját csökkentették. Szavait mindenki úgy értelmezte, hogy az éhhalál szélén áll. A vagyon 70 százalékát felesége, 30 százalékát egyenlő arányban három gyermeke örökli. (Ziare.com)
FÉLIG TITOKBAN. José Manuel Barrosótól, az Európai Bizottság elnökétől tudta meg hétfőn a román közvélemény, hogy Vlad Filat moldovai és Teodor Baconschi román külügyminiszter vasárnap aláírta a két ország államhatárára vonatkozó egyezményt — írja a Puterea. A két állam egyesüléséért küzdő, elsősorban hazai értelmiségiek még akkor sem veszik jó néven a hasonló dokumentumokat, ha az a schengeni tagság alapkövetelménye.
BĂSESCU DIXIT. A kormánykoalíció egyelőre nem bomolhat fel, mert Romániának teljesítenie kell vállalásait a Nemzetközi Valutaalappal szemben, és meg kell kapnia a következő hitelrészletet — nyilatkozta Traian Băsescu egy televíziós műsorban. Az államfő szerint a koalíciónak még legalább másfél hónapig hatalmon kell maradnia. (Erdély FM)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.