Holnap 18 órától Sepsiszentgörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében a marosvásárhelyi könyvfesztivál magyarországi díszvendégeivel, Háy Jánossal és Lackfi Jánossal találkozhatnak az érdeklődők.
Mindketten költőként indultak, s tulajdonképpen máig sem lettek hűtlenek a vershez, de a rendkívül sokoldalú, képzőművészként is ismert Háy, aki maga illusztrálja műveit, és készíti könyvei borítóit, regényeket is írt (a legismertebb a török hódoltság korában játszódó Dzsigerdilen és az izgalmas velencei történetet feldolgozó Xanadu), drámáival is sikereket ért el, hogy csak a Gézagyereket említsük... Lackfi János kitartott indulása kitüntetett műfaja, a vers mellett, de róla tudni kell, hogy a francia költészet elhivatott fordítója is, több mint húsz műfordításkötete jelent meg, s a fotográfia is izgatja. Nemrég mutatták be Párok című első, önálló fényképkiállítását Kaposváron, de Piliscsabán, majd Budapesten is megtekinthette a közönség... (hadházi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.