A málnási Tőkés József Általános Iskola diákjai élvezhetik Háromszéken elsőként az OTP Bank Románia Jog az olvasáshoz elnevezésű akciójának áldásait.
A tanintézmény ötszáz kötettel és könyvtári berendezéssel gazdagodott. Az idén tavasszal útjára indított, hátrányos helyzetű vidéki iskolák könyvtárainak felszerelését célzó program eredményeként eddig 17 megye 42 iskolájába jutottak el az elsősorban kiadóktól és könyvesboltoktól, de cégektől és magánszemélyektől is származó adományok.
Diósi László, a bank vezérigazgatója a tegnapi megnyitón kifejtette: a könyvekhez való könnyebb hozzáférést szeretnék elősegíteni, hiszen a könyvek nagy szerepet játszanak a felnőtté válás folyamatában, az alapvető emberi értékek elsajátításában.
Az OTP-karaván tegnap Csíkcsicsóban is könyvtárat avatott, néhány napon belül pedig újabb Hargita megyei település, Kászonaltíz iskolájában lapozgathatják a gyerekek az ajándékba kapott könyveket. Háromszéken négy helyszínen — az OTP Bank sepsiszentgyörgyi, baróti, kovásznai és kézdivásárhelyi fiókjában — gyűjtik az iskolásoknak szánt adományokat.