Jogos volna a kérdés, ha valaki azt firtatná, milyen lenne az élet Sepsi­szentgyörgyön, Háromszéken a Guzsa­lyas Játszóház és Alapítvány nélkül. Amikor a szabad gondolkodás és alkotás négy évtizedes tilalma alól szabadult az ország, akkorra már majdnem minden hagyományos kézművesmesterség utolsó képviselői is megöregedtek, illetve eltávoztak az élők sorából. Csak emlék maradt volna tárgyi népművészetünk, ha nem születtek volna olyan műhelyek, ahol a hagyományosan szépnek, a saját kezű alkotásnak értéke van. Sepsi­szentgyörgyön Guzsalyasék tizenöt éve tanítanak gyermekeket, felnőtteket a régi mesterségekre, nyolc esztendeje szervezett tanfolyamokon sajátíthatják el az érdekelődők a nemezelés, rézművesség, fazekasság, tűzzománcolás, bőrművesség titkait.

Vannak, akik ma már ebből élnek, ezt a tudást értékesítik, és ennek köszönhetően környezetük is azt tartja szépnek, értékesnek, ami sok munkát igényel. A kiállításon, amelyen Kovászna, Hargita és Maros megye negyvenöt Guzsalyas-tanítványa és az oktatók állítottak ki nemez-, fazekas-, bőr-, tűzzománc- és rézmunkákat, igazi remekműveket, Szekeres Attila, a tárlat megnyitója éppen azt az értéket hangsúlyozta, ami megkülönbözteti ezeket a tárgyakat az iparitól, a sorozatban gyártott daraboktól. Az eladással és szakmai előadásokkal egybekötött kiállítás, bár nem verték nagy dobra, egyben a Benkő Éva, Kolozsi Attila, Kolozsi Ildikó és Tóth-Birtan Tinka által működtetett Guzsalyas-műhely tizenötödik születésnapi rendezvénye, amit nem tortával és gyertyákkal ünnepelnek, hanem az elmúlt másfél évtized munkája tárgyi és szellemi hozadékának felmutatásával. A Guzsalyas-tanítványok alkotásai ma már nem csak kiállításokon, vásárokban hirdetik a saját kezű munka szépségét, értékét, hanem használati tárgyak, ruházati darabok révén jelen vannak mindennapi életünkben is.