Színház
* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház William Shakespeare A velencei kalmár című komédiáját Bocsárdi László rendezésében (a nagyterem színpadán kialakított nézőtéren) ma 19 órától a Székely János-bérleteseknek játssza (a szabad helyekre jegyet lehet váltani).
W. Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című darabját a kamarateremben szombaton 19 órától azok a bérletesek láthatják, akik ezt választották 4. előadásnak (a szervezőirodában ne feledjenek el helyet egyeztetni). A színház felhívja a nézők figyelmét, hogy még mindig lehet bérletet váltani az idei évadra!
* A sepsiszentgyörgyi M Stúdió Törékeny című előadását Goda Gábor rendezésében ma 19 órától a kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében játssza.
* A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház ma 18 órától bemutatót tart: Ernesto Caballero Auto című darabját Horaţiu Mihaiu rendezte. Pénteken 19 órától a nagyterem színpadán a reneszánsz erotikus szövegek alapján M. C. Ranin által rendezett Casanova. Jegyet vásárolni 11―15 óráig a színház pénztárában az előadás napján 18 órától is, helyet előjegyeztetni a 0267 315 324-es telefonon lehet. A jegy ára felnőtteknek 10,50 lej, gyermekeknek, egyetemistáknak 7 lej.
Könyvbemutató
* A kézdivásárhelyi Vigadóban ma 19 órától Turóczi Ildikó Álomcsapda — gondolatok, jegyzetek... mindenről című könyvét mutatják be.
* A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében pénteken 18 órakor bemutatják a Kónya Ádám -- Emlékképek című fotóalbumot. Házigazda: Vargha Mihály múzeumigazgató és Kopacz Attila, a Medium Kiadó vezetője. A kiadványt méltatja: Sylvester Lajos, dr. Szőts Dániel, Hlavathy Károly. A rendezvényen jelen lesz özv. Kónya Ádámné Rácz Éva is.
Az emlékalbum a helyszínen megvásárolható.
(sylvester)
Zene
A X. Háromszék Kamarakórus Fesztivál nyitó hangversenye pénteken 17 órakor lesz Sepsiszentgyörgyön az evangélikus templomban. Részt vesz: a sepsiszentgyörgyi Pro Musica, Vox Humana, Laudate, Snaps Vocal Band, Kriza János, a kézdivásárhelyi Cantus, a baróti Kájoni Consort, a székelyudvarhelyi Musica Sacra, a marosvásárhelyi Nagy István, valamint a kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa.
Karmesterek: Sipos Zoltán, Szilágyi Zsolt, Lőfi Gellért, Cserkész Emese, Karácsony Gabriella, Fórika Balázs, Gyulai György Éva, Rózsa Imre, Kovács András, Bedő Ágnes.
Kiállítás
A kilyéni Székely-Potsa Rehabilitációs Központban ma és pénteken látogatható a sepsiszentgyörgyi és kilyéni rehabilitációs központokba bejáró gyermekek munkáiból összeállított kiállítás.
Tárlatzárás
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban szombaton zajlik Az árapataki nők aranykeze című kiállítás zárórendezvénye. 10—12 óráig Lázár-Prezsmer Kinga tart bemutatót a varrottasok restaurálásáról (a részvételhez érkezéskor jelentkezni kell, egyszerre csak tíz ember vehet részt a 25—30 perces bemutatón, a két óra alatt maximum negyven jelentkező). Újra ott lesznek a múzeumban a kézimunka-oktató asszonyok — Bedő Ida, Dénes Enikő, Kerekes Piroska, Székely Eszter —, akiktől a szövetkezeti korszakról lehet érdeklődni, illetve arról, hogy miért nevezhetnek egy varrottast ,,tetvesnek", vagy mit mondtak annak a legénynek, aki varrni akart... 10.30 órától az egyik ötletgazda, Seres Bálint felnőtteknek, 11.30 órától Demeter Éva gyerekeknek tart interaktív tárlatvezetést. 12.30 órától a másik ötletgazdával és kiállításrendezővel, a japán Tanizaki Seiko néprajzkutatóval beszélget Barabás Hajnalka művészettörténész. Szó lesz a kiállításról, a japán—magyar kultúrák kapcsolatáról, valamint arról, hogyan kerül egy japán lány Háromszékre, miért választja a néprajzi pályát, kolozsvári tanulmányokat. A részvétel ingyenes.
Hitvilág
Simó Gáspár cserkészvezető, a csíkszeredai Segítő Mária Líceum spirituálisa a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébánia nagytermében ma a 18 órai szentmise után a Háló-klub keretében gondviselés témával tart előadást. (józsa)
Nagyajtai kézművesvásár
Pénteken a parkban 17 órakor nyílik a kirakóvásár. Szombaton 11 órától hagyományos disznóvágás, 12 órától kézműves-foglalkozások gyermekeknek (sógyurmázás, karácsonyi díszek és képeslapok, adventi koszorú készítése), 13 órától bográcsételek készítése (babgulyás, halászlé, pörkölt), pánkó- (fánk), csöröge- és kürtőskalácssütés, 15 órakor ünnepélyes megnyitó, 15.10 órától a helybeli Gazdag Miklós Polgári Daloskör énekel, 16 órakor a középajtai fúvósok lépnek fel, 20 órától a brassói Búzavirág Néptáncegyüttes műsora, táncház élő zenekarral. Vasárnap 12 órától kézműves-foglalkozások gyermekeknek, 14 órakor Jön a Mikulás!, utána műsor, fellép: 15 órától a Kriza János Általános Iskola tánccsoportja, 15.30 órától a nagyajtai Áfonya Citeraegyüttes, 16 órától a nagyajtai Magocska furulyacsoport, 17 órától bábjátékok, mesemondás, 18 órától tábortűz, közös dalolás, éneklés. A rendezvény szervezője a nagyajtai önkormányzat.
Adományokat várnak
A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet és a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság a 2011-es Önkéntesség éve megnyitójaként vasárnap Felső-háromszéki Önkéntes Napot szervez. A rendezvény célja a kézdiszéki apró falvak hátrányos helyzetű óvodáiba és iskoláiba járó gyermekek megörvendeztetése Mikulás napján. Kérik a kézdivásárhelyi és a környező települések lakóit, hogy adományaikkal járuljanak hozzá az önkéntesek munkájához: játékokkal, tanszerekkel, édességgel (akár házi készítésű is!), gyümölccsel (alma, dió, narancs), kifestőkönyvvel, bármivel, ami az óvodás és kisiskolás gyermekeknek hasznos vagy megörvendeztető lehet. Az adományok leadási határideje: december 4., szombat. Gyűjtőközpontok: Kézdivásárhely (Asimcov, telefon: 0267 364 207, Református Kollégium — Makó Boglárka, XI. A oszt., Béka kocsmája), Lemhény (Bem József Általános Iskola), Ozsdola (a Fides Imp. Kft. üzletei), Esztelnek (kultúrház), Csernáton (Mágori István, telefon: 0742 148 687). Ha a 0745 166 358-as számot hívja, házhoz mennek az adományért.
A Felső-háromszéki Önkéntes Nap programja: 11 órától csöröge- és fánksütés, majd ebéd és ajándékcsomagolás az ozsdolai kultúrotthonban. Ajándékcsomagok kiosztása: december 6-án, hétfőn. Bővebb felvilágosítás a 0745 166 358-as és a 0267 311 004-es telefonon, vagy a kviszmail@yahoo.com e-mail címen.
A Mikulás házhoz megy
A Fiatalok Baróti Egyesülete (FIBE) Baróton vasárnap megszervezi a nagy sikernek örvendő Mikulás-járást. Ha szeretné, hogy gyermekének a Mikulás adja át az ajándékot, pénteken 17 és 19 vagy szombaton 10 és 14 óra között juttassa el a becsomagolt ajándékokat a baróti ifjúsági házhoz (a rendőrség mögött). Bővebb felvilágosítás a 0752 309 393-es vagy a 0720 253 720-as telefonon. A szolgáltatás ingyenes.
Röviden
Kézműves-foglalkozás. Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban a Guzsalyas Alapítvány szervezésében ma 18 órától gyöngyfűzés, nemezkészítés iskolásoknak, diákoknak. Ugyanott még a héten látogatható a nyári kézművestáborok alkotásaiból két hete nyílt kiállítás.
Nyílt történelemóra. A Keleti-Kárpátok Múzeuma ma 13 órától rendhagyó történelemórára várja az érdeklődőket a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnázium multimédiatermébe, ahol mr. Andrei Mihai a kolozsvári Babeş―Bolyai Tudmányegyetemről Nemesfémek feldolgozása a dákoknál témával tart előadást. Bővebb felvilágosítás Deák Andreánál, e-mail cím: deakandrea.mncr@gmail.com.
Fogadóóra. Bokor Tibor szenátor kovásznai irodájában ma 10.30 és 12 óra között a megyei nyugdíjpénztár munkatársa tart fogadóórát. Érdeklődni a 0267 341 990-es és 0744 364 250-es telefonon lehet.
Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés. Sepsiszentgyörgyön az uszoda második emeletén, a Nuga Best-kabinetben szombaton 10—17 óráig ingyen kipróbálható a Nuga Best jádeköves, turmánium kerámiás masszázságy. Előzetes időpont-egyeztetés szükséges, telefon: 0723 626 491, Kovács Katalin Zsuzsannánál — www.nugabest.5mp.eu
Áramszünet. Ma 8―16 óráig Nagyborosnyón, Feldobolyban, Lécfalván és Cófalván, 9―15 óráig Szépmezőn, Angyaloson, az angyalosi farmon, Rétyen a 2-es transzformátorállomás körzetében és a keresztúti töltőállomásoknál, pénteken 8―16 óráig Papolcon az 1-es és 2-es transzformátorállomás körzetében, ma és pénteken 9―16 óráig Oltszemen, 9―16 óráig Kovásznán a Rózsa, Kakukk, Akácos, Zrínyi Miklós, Zsák, Benedek Elek, Kinizsi Pál, Bercsényi, Piliske utcában szünetel az áramszolgáltatás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.