Farkas Réka
A hazai egészségügyi rendszer krónikusan alulfinanszírozott, de nem az a megoldás, hogy pénzt kérjenek eddig ingyenesen biztosított szolgáltatásokért, a háziorvosnál, szakorvosnál tett látogatásért vagy a kórházi ellátásért azoktól, akik rendszeresen befizetik az egészségügyi hozzájárulást — ezek a veretes mondatok abban a dokumentumban szerepeltek, amelynek kíséretében tavaly szeptemberben 11 500 aláírást adott le az egészségügyi minisztériumban Cseke Attila akkor még RMDSZ-es szenátor, tiltakozásként a vizitdíj bevezetése ellen.
Politikusokkal előfordul, hogy kénytelenek meghasonlani, s Romániában igen gyakran megesik az, hogy kis idő múltával éppen azért harcol egy hivatalosság, ami ellen korábban tiltakozott. A Cseke Attila-féle pálfordulás mégis túlmutat a megszokotton, már csak azért is, mert nem egyszerű politikai adok-kapokról van szó, hanem sok millió embert érintő intézkedésről. Nem meggyőző a magyarázkodása, miszerint az aláírásgyűjtés idején még nem tudta, a vizitdíj bevezetése a Nemzetközi Valutaalap feltétele, no meg az sem, hogy az intézkedés célja nem is annyira a pénzszerzés, sokkal inkább ,,az orvosi szolgáltatások mértékét szabályoznák". Hogy ez pontosan mit jelent, talán ő tudja, de senki más nem érti. Az előrejelzések szerint káosz, a sürgősségi ellátás lebénulása várható januártól, az elszegényedett lakosság számára jelentős terhet jelent majd a bukaresti nagyurak által jelképesként emlegetett ,,pár lejes" összeg, még inkább elhanyagolják az orvoshoz fordulást, és szaporodnak a sokkal drágábban orvosolható, súlyos betegségek — hangzanak az igen borúlátó, de egyáltalán nem alaptalan jóslatok. S a miniszter magyarázza, nem lehet olyan rossz ez a rendszer, hisz Németországban és Franciaországban is működik, feledni látszik, hogy sem az életszínvonal, sem a mentalitás nem hasonló.
Cseke Attila elismerte, bizony furcsa érzések kerülgették, amikor néhány hónappal az aláírásgyűjtés után felkérték az egészségügyi tárca vezetésére. Vállalta, mert úgy érezte, így több jót tehet a magyarságért, az ország lakóiért — vallotta nemrég. Igen ám, de az idei év megszorító intézkedései, válság sújtotta költségvetése soha nem tapasztalt mélypontra süllyesztette az egészségügyet, s a jövő évi büdzsétervezetben az ez évinél is kevesebb pénzt szánnak e célra. Cseke nemrég azt mondotta, ha nem kap elegendő pénzt, lemond, a napokban ő volt az egyetlen, akinek olvasatában több pénz jut a gyógyításra. S ha mégsem neki lesz igaza, majd bebizonyítja, lehet kevesebb pénzből hatékonyabban gazdálkodni. Előrevetíthető magyarázkodása: fel kell áldoznia magát, helyén kell maradnia, csak így szolgálhatja népe és országa előmenetelét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.