Az éjszakai beszélgetés a mámor előidézte felejtés mély kútjába hull, de hogy vége lesz, onnan tudni, hogy másnap is van nap, ismételten elsüllyed a Nautilus, a palesztin terroristák Párizsban robbantgatnak, míg a kurdok dacosan húzódnak vissza komor hegyeikbe, a vörös brigádok csak úgy, passzióból nem adnak hírt magukról, ismeretlen tettesek viszont eltérítenek egy Boeinget… És közvetlen közelünkben, egy szobor előtt bomba robban, amely ugyan nem tesz nagyobb kárt a Mihai Viteazult és a körötte álló hős székelyeit ábrázoló szoborban, meghal viszont egy ártatlan kisgyermek, megkezdődik a nyomozás, noha bizonyos, már akkori feltételezések szerint pontosan azok nyomoznak maguk után (?), akik az egészet előidézték. S tény, hogy a kiváló Bajor — aki szeptember 30-án lett volna nyolcvanéves — végérvényesen akkor költözött át, számomra legalábbis, az élő legendák birodalmába, hogy az ördög és a jó Isten között lebegjen hamisítatlan romániai magyar Arlequinként, hogy puszta, azóta már tényleg imaginárius létével figyelmeztessen feladatainkra, hiszen ahogy egyik igyekvő, azóta szintén a másvilágra távozó nemzedéktársának, Huszár Sándornak egy villódzó interjúban megvallotta (nem, nem az interjú kitételei váltanak színt állandóan, hanem az ezt olvasó beavatottak arca): ,,…az emberek tudják, hogy mi az igazság, sokkal többen tudják, mint ahányan mondják". De azt is (a hatvanas évek vége felé!), hogy ,,…a szellem nem tűri a jó előre elkészített tyúkketrecet, amibe aztán beleköltöztetjük, hogy tojjon. Egyébként a sötét tyúkketrecben lévő tyúk sem örömében tojik."

Ui. Bajor Andornak az elmúlt 17 esztendőben lapunkban több írása is megjelent, most utolsó írásaival emlékezünk Rá.