Felfüggesztette a bíróság Bálint József alpolgármesternek a sepsiszentgyörgyi tanács ellen indított perét, amelyben az MPP színeiben megválasztott elöljáró a testület egy évvel ezelőtti, leváltását célzó határozatának érvénytelenítését kérte.
A november 19-re kitűzött tárgyaláson egyik fél sem jelent meg, és nem készült el a régóta várt szakértői jelentés sem, s bár Bálint József előre jelezte, hogy Budapestre kell utaznia, a bírónő a per felfüggesztése mellett döntött — mondta el az MPP-s alpolgármester. Kiemelte, ha akár az alperes, akár ő a per folytatását kéri, akkor újraveszi a bíróság az ügyet, ám még nem egyeztetett ügyvédjével, és nem döntött arról, folytatja vagy sem igaza keresését.
A sepsiszentgyörgyi tanács 2009. december elején hagyta jóvá Antal Árpád beterjesztését, és leváltotta az MPP-s alpolgármestert. Bálint József perelt, és a végleges ítélet megszületéséig a brassói táblabíróság felfüggesztette a vitatott határozat végrehajtását, így Bálint márciustól ismét alpolgármesterként tevékenykedett. Kérdés, végleges ítélet hiányában mi történik a brassói testület döntésével?