A Fenyves és a Vadász utca közötti új negyedben az 1950-es évek elején indult a lakások építése, ki önerőből vágott bele, ki hitelből, amelyet az akkori vállalatok, főleg a textilgyár nagy számban nyújtott dolgozóinak. Az állam által biztosított hitel 25 000 lej volt, amelyhez az igénylőnek 2000 lejjel kellett hozzájárulnia pénzben vagy munkával. A hitelből építőket típusház kiválasztására kötelezték, ez határozta meg az utcák arculatát. Másféle házat csak önerőből lehetett építeni.
Az építkezés a kiosztott vagy a saját tulajdonú parcellákon, a kijelölt úttalan utcák között, járda és vízvezeték nélkül indult és folyt hosszú időn át. Egyedül a Gólya utcán át húzódott vezeték a textilgyárig, és a Tavasz utca sarkán (akkoriban épült fel a ma üresen álló leányotthon) levő nyilvános csapokról hordta a nép a vizet ciszternákban vagy hordóval.
Nehéz körülmények között alakult és fejlődött ki a negyed. Szorgalmas és kitartó munkával azonban igazi kertvárossá lett. A lakók saját kutak fúrásával próbálták vízgondjaikat megoldani, míg végül — már nem emlékszem, melyik évben — a vízművek utcai vezetékeket fektetett le, és erre csatlakozott, aki akart. A vízvezeték megkönnyítette és civilizáltabbá tette az életet.
De továbbra sem volt sem járda, sem út. Esős időben nyakig sárban úszott gyalogos és jármű, szörnyen nehéz időket éltünk.
Az 1970-es évek elején, amikor jómagam a város pénzügyi hivatalát vezettem, az akkori tanács végrehajtó bizottságát meggyőzve elkülönítettünk egy jelentős összeget, hogy a negyednek kavicsos utcái és járdái legyenek. Csak kavicsra és a járda cementlapjaira, illetve szegélykövekre hagytak jóvá pénzt, a többit, a munkálatokat a lakók költségén és munkájával kellett megvalósítani.
Ez az időszak vált a városnegyed hőskorává — az egyenlőség kora volt, mert akkor mindenki maga épített és szépített. 1989-ben, a forradalomnak nevezett változással eljött a testvériség időszaka is — legalábbis ezt vártuk. Pártok alakultak, az RMDSZ meghirdette az érdekvédelmet, feltételeztük, mindenki számára. Albert Álmos személyében megválasztották az első RMDSZ-es polgármestert. Mindenki nagy reményekkel várta az eredményeket, a Tavasz utcában is. De minket nagy csalódás és kiábrándulás ért. Mert az Álmos úr által vezetett tanács több mint tíz évvel ezelőtt megkezdte a negyed utcáinak, járdáinak korszerűsítését, a csatornázást, aszfaltozást és új járdák építését, egyedül a Tavasz és a Rózsa utca maradt ki ebből. Hogy milyen érdekcsoportok álltak a háttérben, nem tudjuk. De mi hátrányba kerültünk. Egykori egyenlőségünk egyszeriben a múlté lett, szerencsésebb szomszédaink egyenlőbbekké váltak. Azóta is keressük a választ, hogy miért lettünk számkivetettek, és maradtunk nyakig a sárban, egy elhagyott csatatérhez hasonló utcában, ahol kátyú kátyút ér, ahol mintha aknagránátok által vájt gödrökön kellene átvágnia a betérő járműnek, és ha az utasok nem fogják jól össze a szájukat, a nyelvüket elharapják a kocsiban.
Nem jobbak a járdák sem: a valamikor önkéntes munkával lerakott betonlapok mára összetöredeztek, csak keserítik az utca lakóinak életét. Az idősebbek, akiknek lábát a reuma és egyéb nyavalyák kínozzák, vagy koruknál fogva egyensúlyzavarban szenvednek, bottal a kezükben, a kerítésekbe kapaszkodva kénytelenek hazagyalogolni, és bármely pillanatban láb-, borda- vagy nyaktörés veszélyezteti őket.
A választási kampány során Antal Árpád polgármester csoportja azt hirdette, hogy ,,tudjuk a dolgunkat", és ez lesz az első, hogy panaszukat megoldjuk, az utcát a többi, vele párhuzamosan szaladóval egy szintre hozzuk. Azóta sok víz folyt le az Olton, sok egyéni vagy kollektív beadványra kaptunk szép ígéreteket, de más semmit.
Az utóbbi két évben horribilis összegeket költöttek nem égetően szükséges munkálatokra. Például mi tette szükségessé a Vadász utcában piskótakövekkel kirakott parkolót, vagy a Stadion utcában kialakított külön autóbejárót és parkolót? A Stadion és a Vasile Goldiş utca kereszteződésénél a még jó állapotban levő parkolót is felújították. Lehetne még sorolni az ehhez hasonló pazarlásokat. Így lehet jó keresethez juttatni bizonyos vállalkozókat a könnyű és gyors munkával, kerülve a nehezebb és hosszadalmasabb feladatokat.
A polgármester úr által elvégzett munkát mi is nagyra értékeljük, de a csinosítás, szépítés, parkolók építése mellett nem volna szabad megfeledkezni az elhanyagolt utcákban lakók megfelelő, biztonságos és egészséges életkörülményekhez való jogáról sem.
Az eltelt évek során az általunk befizetett adókból a munkálatok jelentős részét el is lehetett volna végezni. Jogosan várjuk hát el a tanácstól a cselekvést a meddő ígérgetés helyett.
Azt szeretnők elérni, hogy utcáink számkivetettsége szűnjön meg, és az itt lakók életminősége érje el az egyenlőséget azokéval, akikkel együtt kezdtük kialakítani és csinosítani ezt a negyedet.
Kívánunk ehhez gyors intézkedést, pályázati forrásokat, mint a Mihai Viteazul tér esetében — mert mi is érünk annyit, mint a tér rendbetétele és turisztikai célú mutogatása.
Kelemen Gyula, Sepsiszentgyörgy
