Erdővidékiként Marosvásárhelyen

2007. október 4., csütörtök, Közélet

Tíz esztendeje dr. Deák István és id. Ráduly Béla ötletének köszönhetően minden szeptember utolsó szombatján találkozót tartanak a Marosvásárhelyen élő erdővidékiek. Idén meghívottként részt vett a Dobó-Valál Egyesület elnöke, Derzsi Sámuel és az Erdővidék Múzeum munkatársa, Hoffmann Edit.

A nem mindennapi eseményen a Bernády városában számon tartott 60—65 erdővidéki közel fele tett eleget a meghívásnak. A zömükben értelmiségiek, kereskedők és mesteremberek a 60-as, 70-es években munkájuk vagy családi életük alakulása miatt kerültek el szülőföldjükről. A távol töltött évtizedek ellenére szoros kapcsolatot ápolnak az itthoniakkal, és amint tehetik, haza is látogatnak. Az évente megszervezett találkozókon az ünnepi asztal mellett beszámolnak az életükben bekövetkezett változásokról, régi emlékeket, történeteket, arcokat idéznek fel, és az elhunytakról is megemlékeznek. Idén dr. Kádár Zsombor kitűnő erdőmérnők emlékének adóztak néma pillanattal. ,,Az erdővidékiek az elmúlt évtizedekben is összetartottak itt, Marosvásárhelyen. Egymást gyógyították, egymástól vásároltak, közösen kirándultak, ám most, amikor már koruk miatt nehezebben mozdulnak ki otthonukból, nagyobb jelentőséggel bír az ilyen találkozó. Szintén ilyen meggondolásból határoztuk el, hogy életünk különböző szakaszait megörökítjük, s emlékkönyvbe szerkesztjük, sőt, nevet, címet és telefonszámot tartalmazó, ún. törzskönyvet is összeállítunk. Hadd legyünk egymás számára elérhetőek, ha szükségünk van némi támaszra, segítségre" — vallott további terveikről az esemény egyik szervezője, Berszán Vilmos.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2007-10-04: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Hetek után (Tollraforgó)

Kopnak a feliratok, töredezik a járda. De nincs szemét — ezek az első, prózai benyomások érik az eresztevényi Óriáspincére látogatót több héttel a háromszéki magyarok világtalálkozója után. Sokan vannak, ha nem is egyszerre: négy-öt autó is parkol a domboldalon, az út mentéről pedig busznyi kiránduló ered toronyiránt az emlékműnek. Nyugdíjasok, gyerekes családok, sétálgató fiatalok. És vannak, akik egészen hátramennek, a halomsíron is jóval túl, piknikezni.
2007-10-04: Közélet - Mózes László:

Kétezerötszáz képzetlen munkanélküli

A tartósan munkanélküliek zöme, mintegy nyolcvan százaléka szakképzetlen, vagy nagyon kis mértékben ismer valamilyen mesterséget, esetükben a munkaerő-piaci elhelyezés nagyon nehéz feladat — jelentette ki Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal igazgatója.