Miután múlt csütörtökön Ferencz Attila, a Vigadó igazgatója írásban nyújtotta be felmondását, a tegnapi tanácsülésen Nagy Babos Tamás tanár, önkormányzati képviselő, a Vigadó Kulturális Alapítvány kuratóriumának másik tagja is bejelentette, hogy egy nappal a tanácsülés előtt kilépett a városi színházat működtető testületből.
Lépését azzal indokolta, hogy a színház nem volt képes tető alá hozni idénre tervezett két bérletes előadását, a kuratóriumban fontos döntések meghozatalakor pedig nem kérték ki a véleményét. A Vigadó igazgatója titkári minőségben, aláírási joggal tevékenykedett a kuratóriumban a múlt év decembere óta, az alapítvány létrehozatalának kezdetétől. Ferencz Attila január közepéig pihenőszabadságát tölti, és értesüléseink szerint nem csak a kuratóriumból távozott, hanem a Vigadó igazgatói tisztségéről is lemondott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.