A szegényeknek, rászorulóknak gyűjt több egyházi és civil szervezet ezen a héten: a már bevált módszer szerint cipődobozba csomagolva kérik a fölöslegessé vált, de még ép játékokat, tanfelszerelést, ruhaneműt, bármilyen használati tárgyat vagy sporteszközt, nem romlandó vagy olvadó nyalánkságot (pl. keménycukorkát, kekszet, diót).
A katolikus Caritas segély- és Máltai szeretetszolgálat, a Vöröskereszt szerteágazóan gyűjt és adakozik (már Mikuláskor osztottak sokféle jót, és a karácsonyi csomagon kívül ünnepségeket is szerveznek, illetve meleg ételt is kivisznek), a református egyház Diakónia Keresztyén Alapítványa pedig a szintén évek óta bevált cipődobozos ajándékgyűjtést szervezi meg. Hasonlóképpen cipődobozos adományokat vár az idén először a Háromszéki Ifjúsági Tanács, a HITI önkéntes központ és a Szentgyörgyi Ifjúsági Klub, valamint — többéves hagyományt folytatva — a Váradi József Általános Iskola diáktanácsa.
Az ajándékok zöme a megyében marad: nagycsaládosok, magányosok, félárva, árva, hátrányos helyzetű vagy elesett, állami vagy intézményi nevelésben részesülő gyermekek, idősek, betegek karácsonyát próbálják kicsit derűsebbé tenni. Mindegyik szervezetnek van saját lajstroma és pártfogolt intézménye, például Böjthe Csaba gyergyószárhegyi otthonának lakóira Sepsiszentgyörgyről is gondolnak.
A dobozokat december 20-ig (hétfőig) fogadják az Olt utca 4. szám alatt, a Lábas Házban és december 17-ig a Váradi-iskolában. Célszerű rájuk írni, hogy hány éves és milyen nemű gyermeknek szerezhet örömet az ajándék.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.