Versben, dalban kobozzal hozta Erdélybe Generális Thököly Imre voxát, az alkalomra írt-szerzett művét, amikor a Bethlen Gábor Kollégium falára elhelyezték Kő Pál szobrászművész domborművét.

A rangos szerző, előadóművész nem kevesebb, mint ötszáz év magyar történelmét ajánlja alkotásával. A magatartást illetően nem álnaiv elvárás a költői intelem: optandum est. Azaz kívánatos a sugárzó, egyenes tartás, mely egyedül képes a legnehezebb zenei téma, a szeretet megszólaltatására, amikor fennen hirdeti Dinnyés József: a zene, az irodalom és a történelem egymást segítve mutatja meg múltunkat. Az igazság tartalmi igény, bizonyíték; érvényesítési folyamat a stílusra nézve, melyet legfennebb utánozni lehet, de megismételni soha.

A tanúságtétel ars poeticája: ,,Költők között zenész, zenészek között költő vagyok. Népem egyharmada szülőföldjétől megfosztottan, más népek fennhatósága alatt él. Önmagam veszteném el, ha a világízlést képviselném, és elfutnék nemzeti hagyományaim elől. A Balkán zenei stílusa nem szolgálja, az angolszász muzsika prozódiája megtöri nyelvünk ritmusát. Az utóbbi háromszáz évben a német zene értékeivel együtt elvetette, átigazította még népdalainkat is. A liturgikus egyházi latin zene, Istennek köszönhetően, csak a költészetre hatott, az ősi zenét meghagyta a népnek. Megmaradni magyarnak, hogy felismerjen az erre járó kíváncsi kultúrember, többszörös energiát igényel. Múltunkat átírták és tönkretették. Jövőnket a környező népek elpusztításra ítélték. Megmaradnunk Európában csak következetes munkával lehetséges. Önmagunkat kell felmutatnunk az idő szentháromságának jegyében."

Igyekszik teljes képet alkotni a mulandóság, a letűnt korok életéről; hűnek maradni a hagyomány emberéhez, gondolkozásmódjához.