Sepsiszentgyörgyi Művelődési HázMegkérdezik a várost

2007. október 6., szombat, Kultúra
Október elsején, hétfőn este 7 órakor elindult a sepsiszentgyörgyi Pinceklub 2007/2008-as új évadja.

A pincehelyiségben öt klub működik, minden hétfőn este a Huszárik Filmklub, amely a Bergman-sorozat nyitódarabjával, A hetedik pecséttel vezeti be az új idényt. Kedd az Altus Kortárs Művészklub napja, de mivel vezetője, a fiatal képzőművész lány szülési szabadságon van, eltart egy kis ideig, amíg a helyettesítése megoldódik. Szerdán a Holló Ernő Sajtópincében a Csíki Hírlap szerkesztőit látták vendégül, a csütörtöki Terefere Klub meghívottja pedig Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke volt, s ajánlott témaként a Székelyföldi fejlesztési régió esélyeit jelölték meg. Péntek természetesen a Dzsesszklub estje ezúttal is.

Ha beletekintünk a klubok vendégkönyveibe, néhány oldal átlapozása után már egyértelmű a gond: minden alkalommal rendkívül lebilincselő és tanulságos eszmecserére került sor, de elég gyakran sajnálatosan kevés résztvevővel. Pedig a beharangozás több lapban is megjelent, színes, dekoratív plakátokat ragasztottak ki a városban, szórólapokat terjesztettek, és esetenként személyre szóló meghívókat is küldtek.

Számolni kell tehát egy bizonyos érdektelenséggel, amelynek a természetét, összetevőit és okait szeretné felmérni a művelődési ház és a klubok vezetősége. Ezért kezdeményezte átfogó és ambiciózus felmérését, a ,,Megkérdezzük a várost", ahogy Dulányi B. Aladár, a művelődési ház igazgatója mondta.

Magyar és román nyelven állították össze a kérdőívet, amely az érdeklődésről, az elvárásokról és a klubok, valamint a művészcsoportok tevékenységében való részvétel személyes feltételeiről tudakozódik. Kezdetnek ötezer kérdőívet küldenek szét, és kitöltésüket a szponzorok által felajánlott jelentős díjakkal próbálják ösztönözni, elérni.

A hatalmas mennyiségű kérdőív feldolgozása nem lesz egyszerű, de minden bizonnyal hasznos tanulságokkal szolgál majd.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1216
szavazógép
2007-10-06: Kultúra - x:

Márai Sándor Zágonban

In memoriam Veress Dániel
,,Zágonba eljutni, különösen ünnepnapon, mikor nem jár a társaskocsi, bajos vállalkozás: a sepsiszentgyörgyi csendőrkapitánytól kapok engedélyt, hogy kocsit bérelhessek, s az engedélyhez végül üggyel-bajjal kocsi is kerül. Az út harminc kilométer mindössze, és a táj gyönyörű..." (1942. szeptember 20.)
2007-10-06: Kultúra - Pásztori Tibor Endre:

Dinnyés József daltulajdonos az igazmondás terhe alatt

…És felcsendült a gótikus ízlésű Esküszöveg a nagyenyedi citadella-vártemplom piacán gróf Thököly Imre születésének 350. évfordulóján Dinnyés József ajkáról: ,,Mi, alább megnevezett s lelki, testi szabadságunkért fegyvert viselő magyari rendek esküszünk az élő Istenre, ki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy bizony örök Isten, minket úgy segéljen, úgy adja lelkünk üdvösségét s jó szerencsénket, hogy Méltóságos Gróf Thököly Imre generális urunkat, őnagyságát el nem hagyjuk."