A gyerekkori allergia kockázata összefüggésben állhat azzal, hogy az év mely hónapjaira esett a terhesség első harmada — derítették ki finn kutatók. Mint megállapították, az októberben és novemberben született babák tíz százaléka volt allergiás.
Ez kétszer gyakoribb, mint a júniusban vagy júliusban születetteknél. Ennek egyik magyarázata az lehet, hogy az ősszel született gyerekek és anyjuk nagyobb koncentrációban volt kitéve a magzati fejlődés fontos szakaszában, a várandósság első harmadában — a 11. terhességi hét környékén — a nyírfa és az égerfa pollenjének. A kutatók úgy vélik, hogy befolyásolhatja a babák immunrendszerét, ha a méhen belüli fejlődés idején nagy koncentrációban vannak allergéneknek kitéve.
Korábbi, Svédországban, Japánban és Hollandiában folytatott tanulmányok is jelezték már, hogy az északi féltekén az őszi és téli hónapokban született gyerekeknél nagyobb valószínűséggel fejlődik ki ekcéma, asztmaszerű tünetek, és vérükben magasabb az ellenanyagok koncentrációja, mint a tavasszal vagy nyáron születetteknél.(MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.