Várhatóan január második felében kezdik meg az aláírásgyűjtést az új párt bejegyzéséhez. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) január 15-én tart választmányi gyűlést, ekkor döntenek a konkrét cselekvési tervről.
A megyei elnökök feladata megszervezni az aláírásgyűjtést, ám nem kötelesek csatlakozni az új politikai alakulathoz — mondta Jakabos Janka, az EMNT háromszéki elnöke. Azt már tudják, hogy a megyében 4000 aláírást kell összeszedniük — 2000-et Sepsiszéken, 1200-at Kézdiszéken, 500-at Erdővidéken és 300-at Orbaiszéken —, és bíznak benne, ez nem okoz majd nehézséget, bár elismerik, néhány éve sokkal könnyebb volt az MPP bejegyzéséhez szükséges aláírások gyűjtése, azóta az emberek elkeseredettebbek, reményvesztettebbek lettek, sokan elfordultak a politikától.
Az EMNT december elején, székelyudvarhelyi kongresszusán döntött arról, hogy kezdeményezi és támogatja a Tőkés László értékrendjét vállaló és képviselő Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését. Toró T. Tibor ügyvezető elnök korábban kifejtette, 2011 elején, három-négy hónap alatt szándékoznak összegyűjteni az új párt bejegyzéséhez szükséges aláírásokat, meglátása szerint ,,ha ennyi idő alatt nem sikerül, akkor fél év vagy egy év sem elegendő". A romániai párttörvény szerint egy új politikai alakulat hivatalosításához összesen 25 000 aláírást kell összegyűjteni az ország tizennyolc megyéjében és a fővárosban. Megyénként legalább hétszáz aláírásnak kell szerepelnie a listákon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.