Sikeres kincstárjegy-kibocsátás
A terveknek megfelelő 800 millió lej értékben adott el kincstárjegyeket hétfőn Románia, méghozzá alacsonyabb hozammal, mint a legutóbbi aukción. A jegybank közleménye szerint az egyéves lejáratú kincstárjegyek átlagos hozama 6,81 százalék volt a január 4-i árverésen kialakult 6,91 százalékkal szemben.
A bankok 2,8 milliárd lej értékben jegyeztek a kincstárjegyből, de a kibocsátó pénzügyminisztérium elutasította a 6,84 százalék fölötti ajánlatokat. Összesen 4,8 milliárd lej értékű állampapírt terveznek kibocsátani januárban, miután decemberben 6,3 milliárd, a múlt évben összesen több mint 41 milliárd lejre adtak el a költségvetési hiány fedezésére. Az első tizenegy havi GDP-arányos államháztartási hiány a GDP 5,2 százaléka volt, ami emelkedést jelent az első tíz havi 4,6 százalékos deficithez képest. Ez azonban továbbra is belefért a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által engedélyezett célarányba. Mint ismeretes, Románia 2009-ben húszmilliárd eurós kétéves készenléti hitelmegállapodást írt alá az IMF-fel, az Európai Bizottsággal és a Világbankkal, amelyben vállalta, hogy a GDP-arányos államháztartási hiányát 2010-ben 6,8 százalékra, 2011-ben 4,4 százalékra, jövőre pedig 3 százalékra szorítja le.
Elővigyázatossági megállapodás
Románia elővigyázatossági megállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval — erősítette meg Gheorghe Ialomiţianu pénzügyminiszter. A múlt héten az ügylethez közel álló egyik forrás azt mondta, hogy a Nemzetközi Valutaalappal 3,6 milliárd eurós elővigyázatossági megállapodást köt Románia azután, hogy áprilisban kifut a jelenleg érvényes készenléti hitelszerződés. A pénzügyminiszter hétfőn nem közölte a megkötendő megállapodás összegét, csak annyit jegyzett meg: a kormány kizárólag akkor nyúl az Európai Bizottság által jóváhagyásra kerülő pénzhez, ha nem lesz képes fedezni idei államháztartási hiányát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.