A globális fejlődés jelenlegi állapotáról adtunk néhány információt a magyarországi Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának Jövőkereső című jelentéséből (A fejlődés kihívásai, Háromszék, 2010. december 22.), melynek ismertetését folytatni szeretnénk, hiszen bolygónk minden lakóját érintő, életbe vágóan fontos kérdéseket feszeget.
Mindannyiunk számára, akik akarva-akaratlan részt veszünk az önmegsemmisítés különböző programjaiban, mint amilyen például a környezetünk folyamatos és könyörtelen szennyezése, nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a helyzet komolyságával.
Amint azt már említettük, az emberi tevékenység környezetünkre gyakorolt negatív hatásai a múlt század vége felé közeledve elérték azt a szintet, amikor az erre vonatkozó környezeti gondok globális méretűvé duzzadtak, ami arra int bennünket, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a világ közel hétmilliárd lakosának közös sorsát és együttes felelősségét. A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának (NFFT) elemzői jelentésükben rámutatnak, hogy már a hetvenes évek elejétől kezdve a Római Klub — például a Növekedés határai című kiadványában — igencsak bombázta a nemzetközi közvéleményt és az országok kormányait olyan globális adatokkal, melyek nyilvánvalóvá tették az emberiség jövőjére vonatkozó fenyegetéseket. A klub modellek segítségével elemezte, hogy mi történik a földön 2100-ig, ha a népességrobbanás és az iparosítás miatt keletkező globális szennyeződés tovább nő. Megállapítást nyert, hogy egyenes következményként ez a folyamat egy hirtelen bekövetkező összeomláshoz is vezethet. Ha viszont az emberiség hajlandó komolyan venni a rá leselkedő veszélyeket, összefog, és hatékony változásokat idéz elő, a katasztrofális hanyatlás esetleg elkerülhető.
Az NFFT-jelentés részletezi, hogy: ,,Az ENSZ 1983-ban a Környezet és Fejlődés Világbizottság felállítását határozta el. A bizottság 1987-ben hozta nyilvánosságra Közös jövőnk című jelentését. A jelentés fő érdeme annak felismerése, hogy a környezet és a fejlődés kérdéseit nem lehet egymástól elválasztva kezelni, hiszen a környezet, sőt, a társadalom sorsának alakulása is attól függ, mennyire előrelátó fejlesztési döntéseket hozunk. Döntéseinkkel, életvitelünkkel a jövő generációnak tartozunk elszámolással, ezért úgy kell élnünk, hogy az utánunk jövő nemzedékeknek is elegendő forrást hagyjunk szükségleteik kielégítésére. A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket."
Ezt követően több alkalommal került sor nemzetközi konferenciákra, melyek mindegyike igyekezett különböző hatékonysággal bíró intézkedéseket, cselekvési programokat, stratégiákat elfogadni. Az ENSZ Környezet és Fejlődés Világkonferenciáját 1992-ben rendezték meg Rio de Janeiróban 172 ország részvételével. A Közös jövőnk jelentés gondolatainak legnagyobb része a riói konferencián, az ott elfogadott három egyezményben, valamint a Feladatok a XXI. századra dokumentumban öltöttek testet.
Az elfogadott, jogilag is érvényes egyezmények közül az éghajlatváltozásról és a biológiai sokféleségről született egyezmények végrehajtása azóta is állandó feladatot jelent az aláírók számára.
Az Éghajlatváltozás Keretegyezményhez 153 ország csatlakozott. Célja az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése volt. A csökkentés konkrét mértékéről csak az ún. Kiotói Jegyzőkönyvben sikerült megállapodni, ott viszont az egyezményt aláírók közül már nem mindenki tett kötelező csökkentési vállalásokat. Az USA vonakodása érintette a legrosszabbul a nemzetközi közösséget, amely akkor a legnagyobb kibocsátó volt. Mindemellett a fejlődő országok is elzárkóztak a kötelezettség vállalásától.
Rio után tíz évvel az ENSZ újabb konferencia megrendezését határozta el Világ-csúcskonferencia a fenntartható fejlődésről címmel. Ezt 2002-ben Johannesburgban tartották, célja az eltelt tíz év értékelése, az elfogadott kötelezettségek felülvizsgálata és új feladatok kijelölése volt, a fő hangsúlyt pedig a környezetvédelem, a gazdasági és a társadalmi kérdések összefonódására helyezték. Rióhoz hasonlóan itt is elfogadtak egy nyilatkozatot.
Sajnos, Johannesburg után is fennmaradt a kettősség, a világ úgy ment tovább, mint előtte — állítják az elemzők. A feltörekvő piacok, a fejlődő országok is igyekeztek felzárkózni a jóléti társadalmakhoz, és ennek okán nem kímélték természetes környezetüket, annak erőforrásait.
(folytatjuk)
