Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A szentgyörgyiek és a kultúra

2011. január 15., szombat, Kultúra

Újdonságot nem hozott a sepsiszentgyörgyiek kulturális igényét ismertető felmérés, ugyanis a bukaresti szakcég adatai azt támasztják alá — immár százalékokkal —, amit eddig is tudtunk, igaz, most akár bizonyosságként is kiolvasható a végeredményből.

Nevezetesen, hogy a városban élők egy szűk, következetesen igényes, ,,elitistának" nevezett rétege szereti és vevő a minőségi kulturális rendezvényekre — nem csak színházra, hanem zenére (s abból is a jobbik fajtára), képzőművészetre, sokan évek óta szívesen járnának moziba, ha lenne, viszont ezzel szemben van egy — mint mindenhol széles e világban — bizonytalanabb réteg, amely időhiányra és tájékozatlanságra hivatkozva már kevésbé ,,fogyaszt", mi több, számolni kell egy nagy többséggel, mely egyszerűen nem kér a nálunk honos műfajból.
Mégis korai lenne azt hinni, hogy ezentúl még inkább a minőségi, igényes kulturális rendezvényeknek áll majd a zászló Szentgyörgyön. A javaslat, miszerint a városházának az érintett művelődési intézményekkel együtt olyan, jövőre vonatkozó, kulturális stratégiát kell kidolgoznia, miáltal az eddigi érdeklődőkhöz képest még többen találnak majd kedvükre való kulturális eseményt, magában rejti az elértéktelenedés, a felhígulás veszélyét is. Mert az természetes, hogy az adófizető úgymond szórakozni is akar pénzéért, szükség van nagy vonzású produkciókra — a városnapok népszerűsége is ezt mutatja —, viszont végzetes hiba lenne feláldozni a tömegrendezvények oltárán azt a szentgyörgyi kulturális mikrokozmoszt, amelyre a megszólítottság arányaitól függetlenül mindannyian joggal büszkék lehetünk. Hiszen egy képzőművészeti kiállítás megnyitójára legtöbb száz-kétszáz érdeklődő fér be a képtárba, egy könyvbemutatón jó, ha vannak néhány tucatnyian, és sorolható: a minőség mércéje soha és sehol nem kizárólagosan a ,,fogyasztók" száma.
Zilált, kapaszkodókban szűkölködő korunkban az államnak igenis feladata az értékteremtés felkarolása, mert helyette senki más nem teszi. Két­ségtelenül a sepsiszentgyörgyi önkormányzat érdeme, hogy partnere, támogatója volt, lehetett azoknak a székelyföldi alkotóknak, akik létrehozták ezt a kulturális erőteret, ez azt is mutatja, hogy az autonómia igényét megfogalmazó politikusok autonóm művészek támogatását is fontosnak tartják. És bizonyára azzal is tisztában vannak, hogy értelmes székelyföldi jövő csak az eddigi kulturális teljesítmény megőrzésével, fenntartásával képzelhető el, s e mellé, nem ez ellenében lehet populárisabb produkciókat pászítani. Hiszen nyilvánvalóan más horderejű egy ezreket, akár tízezreket megmozgató Neoton-koncert sikere, mint egy stúdiószínházi előadás — mondjuk az éppen időszerű Ilja próféta — ismertsége, illetve elismertsége, még akkor is, ha utóbbi viszonylag szűk körön belül történik. Pénzben a számok mindenhatóak, kulturális érték tekintetében nem.

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 564
szavazógép
2011-01-15: Kultúra - Bogdán László:

Szerepjáték (Ferenczes István 65 éves) — Olvasólámpa

Ferenczes István új verseskönyve, a Zazpi* fantasztikus szerepjáték. S mielőtt még belebonyolódnánk a maszkok, álarcok, maszkurák egymást magyarázó és egymásnak nagyon sokszor ellentmondó farsangi kavargásába — a könyvnek határozottan van egy karneváli jellege —, lássuk, kicsoda is ez a furcsa figura, Esteban Zazpi De Vascos Y Aitz­gorri — 1746 (?)—1821 (?) —, aki­nek még a pontos születési és elhalálozási adatai is bizonytalanok. Spanyol-portugál, ibér dalköltő — írja a "fordító", a Zazpi verseit magyarul újrateremtő Ferenczes István a könyv prológusában. — "Zsoldos, kincskereső, forradalmár, csempész, geográfus, botanikus, szélhámos, több, mint szabad szájúnak nevezhető röplapíró, örök békétlen, mindenkivel tengelyakasztó, összevesző ponyvahős, akinek pontos születési helye és ideje nem ismert." Mindazonáltal a fordító tudni véli, hogy baszk.
2011-01-15: Kultúra - Fekete Vince:

Turóczi Ildikó Álomcsapdája

Van egy bizonyos időszaka az életünknek, amikor már "nem a messzi távlatoknak él az ember, s nem is a pillanatnak, mohón, mint az ifjúság és a vénség: ez az idő, amikor a valóságos jelennek élünk, a napnak és az éjszakának, pontosan ennek a napnak, az ébredéstől az elalvásig, figyelmesen és hálásan, szakszerűen és türelmesen, csaknem boldogan. Mert nincs más boldogság, csak a valóság megismerése, elviselése és megértése." Ezt az időszakot nevezik a franciák — Márai Sándor szerint — "só és bors közöttnek". Ez az az időszak, úgy negyven és ötven között, amikor az ember hajának borsos feketesége kezd elvegyülni a fehér hajszálak sószín bölcsességével.