Van egy bizonyos időszaka az életünknek, amikor már "nem a messzi távlatoknak él az ember, s nem is a pillanatnak, mohón, mint az ifjúság és a vénség: ez az idő, amikor a valóságos jelennek élünk, a napnak és az éjszakának, pontosan ennek a napnak, az ébredéstől az elalvásig, figyelmesen és hálásan, szakszerűen és türelmesen, csaknem boldogan. Mert nincs más boldogság, csak a valóság megismerése, elviselése és megértése." Ezt az időszakot nevezik a franciák — Márai Sándor szerint — "só és bors közöttnek". Ez az az időszak, úgy negyven és ötven között, amikor az ember hajának borsos feketesége kezd elvegyülni a fehér hajszálak sószín bölcsességével.

Fiam csupa érdekeset
kérdezget tőlem, ámde sajna
a választ sokszor nem tudom,
hisz nem vagyok, csupán az apja.