Hatodik alkalommal lépett fel a rétyi Kováts András Fúvósegyesület zenekara Kelemen Antal karnagy vezetésével a Tamási Áron Színházban a Magyar Kultúra Napja előestéjén. Mint megszokhattuk, kizárólag magyar szerzők műveit játszották.

Az évről évre nagyobb lélegzetű előadással fellépő együttestől többek között Farkas Ferenc Régi magyar táncok a XVII. századból című művét hallhattuk, részletet Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjéből Dombora Anna kíséretében, Szörényi—Bródy István, a király című rockoperájából a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium kórusainak és szólistáinak közreműködésével, Farkas Antal Kuruc fantáziáját az együttes fúvós kvintettje előadásában zenekari kísérettel. Négy hónapon át készültek a tegnapi előadásra, a dalokat Dombora Anna zenetanár tanította be, közreműködött Darvas László színművész. Kelemen Antal rövid előadással is készült, a Himnusz megzenésítéséhez kapcsolódó korabeli sajtóhírekből szemlézett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.