A községnek tavaly sikerült úgy gazdálkodnia, hogy se év közben, se év végén ne legyenek gondjai: infrastruktúráját korszerűsítette — a legjelentősebb, hogy nemsokára jó minőségű víz folyik a csapokból —, több pályázata is célközelbe ért, s minden számláját kifizette. Ilkei Ferenc polgármester idénre nézve is derűlátó, azt mondja, arra is gondja lesz, hogy a községnek labdarúgócsapata legyen.
— Valóban, a legnagyobb befektetésnek mondható, 2007-től dolgoztunk rajta. A kivitelezés nem ment könnyen, de Erdővidék legjobb minőségű vizét ihatják hamarosan a vargyasiak. Mivel az eredeti terven módosítanunk kellett — Nagy István baróti polgármester gáncsoskodott, nem akarta megengedni, hogy gyűjtőgátjukra csatlakozzunk —, a kormánytól kapott támogatás segítségével hatvan méter mély fúrt kutakból láthatjuk el a rendszert. Azt mondom, végül is jól jártunk, hiszen a mély rétegekből nyert víz eleve tisztább, és íze is jobb, mint a Kormosból származónak, kezelése egyszerűbb, olcsóbb. Akik a törvénynek megfelelő, kiszippantható emésztőgödörrel rendelkeznek, valószínűleg már tavasszal csatlakozhatnak a rendszerre.
— Tavalyi beszélgetésünk alkalmával említette, prioritást élvez a község csatornázási és szennyvízkezelési tervének elkészítése és leadása. Sikerült célt érnie?
Ilkei Ferenc: Az első terveket még 2009-ben készítettük, ám a 322-es kiírás feltételeinek megváltoztatása miatt nem nyertünk. Ezt az iratcsomót felújítottuk, hogy megfeleljen a Környezetvédelmi Alap kritériumainak, s november elején le is adtuk. Vállaltuk a 6,5 millió lejes beruházás húsz százalékának megfelelő önrész előteremtését.
— Mintha manapság kevesebbet lehetne hallani a golfpálya és a lakópark építéséről. Ezzel a befektetéssel kapcsolatban tud újdonságot mondani?
— Úgy tudom, minden rendben halad. Folytatódik a telkek kifizetése, sőt, a golfpálya bővítéséhez még vásárolnak. Haladnak a terület övezeti terveivel, illetve a jóváhagyások, engedélyek beszerzésével is. Igen sajnálom viszont, hogy az ősszel Baróton meghirdetett turisztikai képzésre Vargyasról alig néhányan jelentkeztek. Pedig meggyőződésem, néhány év múlva fontosak lesznek a most könnyen megszerezhető oklevelek. Csak aztán ne essen rosszul senkinek, ha máshonnan hozzák az alkalmazottakat...
— Elkészült a sportcsarnok is. Hogyan használják ki?
— Amint kicsit felmelegszik az idő, rendezzük a környékét, parkot és parkolót alakítunk ki. Még kis időbe telik, míg elfogadjuk a bérbeadásáról szóló határozatot, de ingyen használhatják majd az iskola diákjai és a következő idénytől megalakuló labdarúgócsapat. Ennek megalakítását már egy ideje halogatjuk, idén, ígérem, ha törik, ha szakad, létrehozzuk.
— Szintén tavalyi ígéret: elkészíteni a község általános rendezési tervét...
— Igaz, már több éve halogatjuk, de valami akadály mindig adódott. Idén viszont egészen biztosan elkészül, hiszen legutóbb 2001-ben fogadtunk el hasonló tervet, márpedig törvény szerint tízévente meg kell újítani. Azért is fontos, mert belterületnek nyilváníthatjuk a golfpálya és a patak mellett tervezett Riverside ingatlanegyüttes általam Újvargyasnak nevezett részét is. Erre azért lenne szükség, mert a költségvetés elfogadásánál figyelembe veszik a belterület nagyságát, azaz jövedelmünket is megnövelné. Ezért sem bánom annyira, hogy most hetvenezer lejbe kerül az új terv elfogadása.
— Kulturális téren mit sikerült elérniük?
— Örvendetesnek tartom, hogy az egyház, a civil szervezetek és az önkormányzat jól együtt tudott működni. Hagyományőrző farsangi bált tartottunk, melyben felidéztük a kecsketáncoltatás szokását, az egyház, a kórus és a vargyasi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet nőnapi bált szervezett, megünnepeltük március 15-ét, a kastélyban a Reneszánsz Napok néhány fontos rendezvénye zajlott, júliusban falunapokat tartottunk, sikeres és hasznos volt az ODFIE által augusztusban megszervezett Országos Ifjúsági Konferencia. Szeptemberben hatodik alkalommal szerveztük meg a hagyományőrző néptánctalálkozót. Nem kizárt, hogy ennek szervezését, illetve a labdarúgócsapat működtetését a megfiatalodott és igencsak tevékeny Rika Sport és Kulturális Egyesületre bízzuk.
— Idén mire fektetnek nagyobb hangsúlyt?
— Értékben legnagyobb a Baróttal közös pályázatunk lenne, a mi részünk a Felsőrákos felé vezető 38-as községi út és a kultúrház korszerűsítése. Fontos közösségi igényt elégítene ki a ravatalozóház építése, vagy a Gotthárt-ház felújítása. Hasznosítására több elképzelés született, de meggyőződésem, ha gyógyszertár, ha személyi nyilvántartó-iroda, irattár vagy éppen vendégszobák kialakítása mellett is döntünk, nem tévedünk. A Vargyas patakának partját több helyen meg kell erősítenünk, s be kellene fejeznünk a tűzoltószertárat is. Amennyiben nyer csatornázási pályázatunk, a Leader-programon keresztül Hidegaszóban fejleszthetünk, és ha pénzt kapunk erdei útjaink felújítására, azokra is figyelünk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.