Január 21-én Felsőlemhényben a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Kézdiszéki Ifjúsági Szervezet idén is megrendezte a már hagyományossá vált népdalversenyt. Célja a hagyományőrzés, annak ápolása, átadása a következő generációnak.

A lemhényi iskola huszonöt I—VIII. osztályos tanulója és óvodása vett részt négy korcsoportban: 5—6 évesek, 8—9 évesek, 10 évesek, 11—12 évesek.
A jelentkezőknek három népdalt kellett ismerniük, amelyből egyet szabadon választva, egyet pedig a zsűri kérésére kellett énekelniük. Az elbíráló bizottság két tagja, Raff Róbert református tiszteletes és Vitályos Lajos lemhényi katolikus plébános külön pontozott minden versenyzőt, a végén a pontszámokat összevetették, díjazták a legjobbakat, de nemcsak őket, hanem minden ,,dalos pacsirtát", akinek a Rotrans Kft. jóvoltából okleveleket és könyveket adtak át.
Első díjban részesültek: Miklós Ágota, Tuzson Csongor, Sebestyén Botond, Deme Noémi, utóbbi vihette haza a zsűri különdíját is. Díjátadás után a nyertes versenyzők a közönséggel együtt elénekeltek egy ismert népdalt.
Réthi Levente
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.