Szakmai találkozó
Az állattenyésztés égető kérdéseit beszélték meg az illyefalvi LAM Alapítvány és a megyei szaktanácsadók által szervezett szakmai találkozón.
A tej útja a tehéntől a fogyasztóig, ezt az új feltételek közepette korántsem zökkenőmentes utat járták be szakmai szemmel a résztvevők — tudtuk meg Orbán Miklóstól, az alapítvány szakirányítójától. A tejhigiéniáról általában, a fejéstől a leadásig dr. Csegezy Botond helyi állatorvos beszélt a máshonnan is érkező gazdáknak, a tejkvótarendszerről Motica András, a szaktanácsadó hivatal igazgatója, illetve a megyei iroda szakembere, Ferenczi Csaba tartott előadást. És mert a tej útjának biztosítása érdekében sok pénz is kell, Dorel Banu, a vidékfejlesztési és halászati kifizetési ügynökség megyei vezetője a pályázati lehetőségeket mutatta be. A tanácskozás külön érdekessége volt Jean Soulié francia tenyésztő húsmarhatartásról szóló beszámolója. A tej útját a résztvevők a helyi egyesület hűtőházának meglátogatásával fejezték be.
Orbán Miklós szerint az ilyen tematikus szakmai napoknak is köszönhető, hogy egyre több gazda ismeri fel, átalakulóban az ágazat, s ez minden tehéntartó gazdát érint. (Ferencz)
Bikaárverés a Hortobágyon
Szombaton verőfényes napsütésben több mint félezer érdeklődő előtt tartották meg az idei magyar szürkebika-árverést és -tenyészszemlét a hortobágyi Pusztai Állatparkban. 1989-es létrehozása óta Hortobágyon minden évben megtartott bikaárverésen idén 16 bikát vonultattak fel a gazdák előtt, s az alapos mustra utáni árverésen öt jószág került új tulajdonoshoz, példányonként 500—600 ezer forintos áron.
Kevés bioterméket vesznek
Biotermékeket a felnőtt lakosság tizenegy százaléka vásárol, a rendszeres fogyasztók aránya öt százalék Magyarországon — áll a GfK Hungária legfrissebb felmérésében. A mérsékelt vásárlási kedv fő oka, hogy a biotermékek drágák. Ez annak a következménye, hogy Magyarországon jelenleg az összes megművelt földterületnek csupán három százalékán folyik biogazdálkodás. A legkeresettebb biotermékek közé tartoznak a gyümölcsök, zöldségek, kenyérfélék és a tejtermékek. A tanulmány a biotermékek piacának bővülését jelzi előre, nem csupán az egészségtudatos vásárlói kör egyre szélesebbé válása, hanem az árukínálat mint stratégiai eszköz felértékelődése miatt. Hiszen manapság a kereskedelmi láncok között egyre nagyobb küzdelem zajlik a fogyasztókért, akiket az ár mellett a cégek társadalmi felelősségvállalása is érdekel. A megvásárolt termékek egészséges jellege és a korrupciómentesség a listán a második helyen szerepel, de az alacsony üvegházhatású gázkibocsátás és a megújuló energiaforrások felhasználása is előkelő helyen található.
Árrobbanást jósolnak
Szakértők szerint Romániában 2012-ig a jelenlegihez képest megháromszorozódik a mezőgazdasági földek ára, elsősorban a külföldi befektetői kereslet hatására. Egyre több befektető ― főként olasz és német ― érkezik Romániába, hogy a mezőgazdaságba fektessen be. A román gazdálkodószövetség elnöke szerint Európában a mezőgazdasági termőterületek tekintetében ― Franciaország után ― Románia a második: potenciálisan 9,7 millió hektár mezőgazdasági területtel rendelkezik, ebből jelenleg csak 3,4 millió hektárt művelnek meg. Az idei aszály és a nyomában Európa-szerte emelkedő élelmiszerárak tovább növelik a mezőgazdasági befektetések iránti érdeklődést. Becslések szerint 2008-tól Románia egyike lesz a világ tíz legnagyobb biodízel termelőjének. Az ország a jelenlegi 4,5 millió tonna helyett 2010-től már évi 11 millió tonnát állít elő.
A kockadinnye el van vetve
A kocka formájú dinnye magját Brazíliában vetették el, és a kocka alakú görögdinnyével el akarják árasztani az öreg kontinenst a brazil dinnyetermesztők, miután egy európai áruházlánccal szerződést kötöttek. A kockadinnyéket speciális műanyag konténerekben nevelgetik, ízre kicsit kevésbé édesek, mint ,,mezei", gömbölyű társaik, árban viszont sokkal drágábbak: darabjukat 10—15 dollárért adják majd. Előnye, hogy sokkal jobban elfér a hűtőszekrényben, mint a kerek, így kényelmesebben tárolható. A kockadinnye divatja egyébként Japánból indult hódító útjára, ott mérettől függően 80—300 dolláros áron hozzák forgalomba.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.