Érdekesnek ígérkezik az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) hét végi marosvásárhelyi ülése, s bár nagy viharokra, változásokra nem számíthatunk, néhány vitatott kérdés mindenképpen napirendre kerül.
A testület először ülésezik az RMDSZ kongresszusa óta, és meg kell választania a helyben leköszönő Takács Csaba ügyvezető elnök utódját s az alelnököket. Markó Béla szövetségi elnök már megnevezte jelöltjét, Kelemen Hunort, és az előrejelzések szerint a bukott népszavazási kampány vezetője el is nyeri az SZKT bizalmát, az alelnöki pozíciókban várhatóan ugyanazok maradnak, akik eddig ellátták a feladatot. Elkerülhetetlen lesz a kudarcos államelnöki népszavazás kiértékelése, ez minden bizonnyal helyet kap majd Markó Béla politikai beszámolójában és érintőlegesen az azt követő hozzászólásokban is, hiszen voltak elégedetlenkedő hangok, Eckstein-Kovács Péter szenátor Markó Béla, Márton Árpád és Verestóy Attila lemondását is kérte. Emellett várhatóan szó esik majd a jövőről is, többen jelezték az elmúlt napokban, az RMDSZ-nek tárgyalnia kell ellenzékével, Verestóy nyilatkozata szerint az MPSZ-szel is megbeszélést kell folytatniuk, Frunda György és Borbély László árnyaltabban fogalmazott: nyitottak az egyeztetésre minden olyan szervezettel, amelynek nem az a célja, hogy megsemmisítse az RMDSZ-t. Az SZKT-nak szavaznia kell majd erről, és előreláthatóan az utóbbi álláspont nyeri el a többség tetszését.
A nyitás elengedhetetlenül szükséges, ha európai parlamenti, illetve román parlamenti helyeket szeretne elnyerni még a romániai magyarság. Ugyancsak a szombati ülésre ígérte miniszterelnök-helyettesi tisztségből való lemondását Markó Béla. Ez esetben két forgatókönyv is elképzelhető. Ha a Băsescuval folytatott pénteki beszélgetések reménytelennek mutatják a Tăriceanu-kormány jövőjét, nem okoz majd gondot Markó számára a visszalépés. Ha nincs remény új kormánykoalíció alakítására, akkor elképzelhető, hogy Markó enged a ,,közösség nyomásának", és meggondolja magát. Erre utal az, hogy egy héttel ezelőtt a partiumi és Kolozs megyei RMDSZ-politikusok egy találkozón már jelezték Markónak: ,,rosszul teszi, ha lemond az RMDSZ számára szükséges tisztségről".
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.