Kézdiszék legnagyobb lélekszámú települését sem kerülte el a gazdasági világválság, hiszen a német befektető nem építkezett. Ennek ellenére a falusi turizmus a múlt évben is virágzott, csatornáztak, középületeket tataroztak, új iskolaszárnyat építettek, utakat, utcákat javítottak, és befejezés előtt áll a fiatal házasoknak szánt tömbház. Szakács Tibort, a nagyközség polgármesterét arról kérdeztük, mit váltottak valóra a múlt esztendőben, és mit nem sikerült elérniük.

— Az eléggé szűkre szabott tavalyi költségvetésből a tervezett munkálatok java részét elvégeztük. Legfontosabb beruházásunk a csatornázás megkezdése volt, amire 750 000 lejt kaptunk a kormánytól. Ugyancsak tavaly önerőből saját központi fűtéssel felszerelt új szárnyat építettünk a felső iskolánál, ahová az óvodát költöztettük. Új aszfaltszőnyeg került a községháza és a rendőrőrs közötti útszakaszra, ez több mint 200 000 lejbe került. A mellékutcákról sem feledkeztünk meg, és tataroztuk az egészségügyi központ külsejét is. Tavaly kilenc összekötő híd épült. A kisebb munkálatokat nem is sorolom fel, azokból is akadt bőven. Amit nem sikerült kivitelezni, az a fiatal házasoknak épített tömbház átadása, valamint a Szent László-szobor felavatása.
— Bizonyára ezekre idén sor kerül.
— Az egyik tömbház már befejezés előtt, a belső munkálatokat végzik, a másiknál elkezdték a falazást. Reményeink szerint idén legalább az egyikbe beköltözhetnek a lakást igénylő fiatal házasok. Tavasszal hozzálátunk a kazánház és a szennyvízgyűjtő megépítéséhez. A szobor negatívja elkészült Petrovits István műtermében, az öntés maradt hátra. A Szent László-búcsú napján, június 27-én szeretnénk felavatni a műemlék templom közelében.
— Melyek az idei terveik?
— 2011. évi költségvetésünk lényegében nem csökkent, valamivel többet is kaptunk, mint az előző esztendőben, mert tavalyi jó megvalósításainkat figyelembe vették a pénzelosztásnál. A múlt évről is áthoztunk egy bizonyos összeget. Idén folytatjuk a szennyvízcsatornázást két utcában, ezenkívül a szűrőrendszert szeretnénk megépíteni, de egyelőre nem lehet tudni, mekkora összeget fogunk kapni. Három aszfaltozási munkálatot is tervezünk, az egykori kőolajtelep felé vezető, már nagyon tönkrement betonútra szeretnénk aszfaltot teríteni, illetve a községháza környékén levő utcákban szeretnénk még aszfaltozni. Ha már itt tartunk, az 520 méter hosszú járdát is megemlítem a haralyi út és a községközpont közötti szakaszon. A Kézdivásárhely és Szentkatolna közötti útról felszedett kockakőből húszezret igényeltünk erre a célra. A zöldségpiacot be fogjuk keríteni, és korszerű illemhelyet építünk, a ladiai ravatalozóház számára pedig hűtőrendszert szándékszunk beszerezni. A Bodor György Művelődési Otthonban kívül-belül meszelünk, és tervezzük az erkély átalakítását. Haralyban is tatarozzuk a művelődési otthont. Ha beleférünk a kormányprogramba, a vízvezetés is elkezdődhet Haralyban. Ugyanott folytatni szeretnénk az útjavítást Zabola felé, erre is kormánytámogatást igényeltünk. Ha még mindig marad pénzünk, a községháza tetőterét fogjuk beépíteni, mivel a meglevő helyiségekben már nem férünk. A közösségi rendőrséget helyivé fogjuk átszervezni, erről a következő tanácsülésen hozunk döntést.
— A német befektető egyelőre nem építkezik...
— A Gormet cég megbízottja szerint a tavalyi bizonytalan gazdasági helyzet és a válság miatt kivártak, de idén mindenképpen megkezdik a munkálatokat. A beruházást az övezeti rendezési terv hiánya is késleltette, de ez nemrég megoldódott a prefektus segítségével, az erdészeti felügyelőség kötötte a kereket, nem akarták jóváhagyni, hogy kikerüljön az erdei besorolásból, holott a német által megvásárolt terület legelő. A legújabb változat szerint házgyár meg juh- és kecsketej-feldolgozó üzem épülne Gelencén, a vasfeldolgozó üzemet nem költözteti el Kolozsvárról. Napkollektorgyárat is tervez az általa megvásárolt területre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.