Hétfőn tartott ülésén Bacon község tanácsa elfogadta a Magyar Polgári Párt frakciójának határozattervezetét, így március 15-ét ünnepnek nyilvánították. Amennyiben a prefektúra megtámadja döntésüket, vállalják a pereskedést is.
Az előterjesztők azzal indokolták kezdeményezésüket, hogy a magyarokat is megilleti az ország többségét alkotó románság joga: nemzeti ünnepünket mi is méltóképp megülhessük.
A község jegyzője, Oláh Veronka jelezte, a tanácstagok megszavazhatják a kezdeményezést, de ő, mivel úgy látja, hogy túllépték hatáskörüket, nem fogja ellenjegyezni, s számíthanak arra is, hogy a kormánymegbízotti hivatal visszavonásra szólítja fel őket.
Farkas Erzsébet (MPP) szerint diszkrimináció éri nemzetiségünket, ha megfosztanak minket azoktól a jogoktól, amelyekkel a románság élhet. "Az országban közel húsz elismert nemzetiség él, az adminisztrációban használhatjuk az anyanyelvünket és jelképeinket, helységeink nevét is kiírhatjuk anyanyelvünkön, de ünnepeinket nem élhetjük meg úgy, ahogyan szeretnénk." A kisbaconi tiszteletes asszonnyal a többi tanácstag és Bardocz Csaba polgármester is egyetértett, úgy fogalmaztak, hallatniuk kell szavukat, másként nem érhetnek célt, jogaink csorbítva maradnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.