Kovászna Megye Tanácsa és Torja Polgármesteri Hivatala február 5-én, szombaton Bálványosfürdőn idén is megszervezi a nemzetközi disznótoros fesztivált, melyre tizennégy csapat (hét magyarországi, egy németországi és hat hazai) nevezett be.

Moldvát Vrancea, Havasalföldet Craiova, Erdélyt Fehér megye, az Aporokat Torja, Dózsa Györgyöt Dálnok, a Szentföldet Kézdiszentlélek fogja képviselni. Az idén hatodik alkalommal megszervezett fesztivál célja a hagyományos disznóvágási szokások bemutatása, ápolása és megőrzése, valamint a települések közötti baráti kapcsolat ápolása. Szombaton 8 órakor minden csapat népviseletbe öltözve helységtáblákkal vonul fel, majd fél kilenckor a leszúrás és perzselés után egy-egy fél sertést kapnak, melyet a nap folyamán ki-ki a vidékére jellemző módon dolgoz fel. A négytagú csapatok legalább három hagyományos ételt készítenek el, amit bemutatnak a zsűrinek. A díjazás 16 órakor kezdődik. Szombaton Kézdivásárhelyről a Torjai út sarkáról 7.30 órakor indul különjárat Bálványosra.(iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.