A sepsiszentgyörgyi rendőrség bűnügyi nyomozócsoportja kedden azonosította és bekísérte T. Levente (30) nagyajtai lakost, akit huzamos ideig tartó csalással és csalásban való bűnrészességgel vádolnak. T. Levente hat hónapja bujkált a hatóság elől, amikor megtudta, hogy nyomozás indul az ügyben, azonnal külföldre távozott.
A vádirat eddigi dokumentumaiból kiderül, hogy tavaly március-áprilisban T. Levente, H. Viorel, H. Ioan, K. Iosif és I. Mihai a H. Viorel által vezetett cég hitelét kihasználva építőipari állványokat és gépeket bérelt az országban több magán- és jogi személytől, amelyeket aztán eladott, összesen 112 843 euró és 54 000 lej kárt okozva. A rendőröknek eddig 112 843 euró értékű berendezést sikerült visszaszerezniük, miután azonosították a vevőket. A nyomozás ideje alatt javasolták a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését, de a bíróság csak a helység elhagyását tiltotta meg. A hat hónap után előkerült T. Leventét 24 órára fogdába zárták, és a bíróságtól kérték előzetes letartóztatásának elrendelését — tájékoztatott a rendőrség sajtóirodája.(p. m.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.