A gazdasági válság ellenére Illyefalva egyik legjobb esztendejét zárta tavaly — mondta Fodor Imre polgármester. Az idei költségvetés szerint nincs sok pénz, de reménykednek, hogy a leadott pályázatok beérnek.

Tavaly év elején a polgármesteri hivatal rendbetétele volt sürgős. Beázott az épület, új irodahelyiség létrehozatala után nem maradt öltözője a kultúrotthonnak. Ezért bővítették az épületet, öltözőt alakítottak ki, a tetőszerkezetet javították, a cserepeket kicserélték. A százéves épületre nem szereltek termopán nyílászárókat, hanem a régieket tették rendbe.
Tavaly adták át a vízhálózatot Aldobolyban és Illyefalván, a rendszer működik, csatlakoznak rá a fogyasztók. Fiatal házasoknak felépült egy nyolc lakrészes állami sorház, év végére átadták, az önkormányzatnak a közművesítést kell elvégeznie: a villanyt és a vizet bevezették, a csatornára rákapcsolódtak, még a gáz bekötése maradt hátra. Önerőből felújították a régi jegyzői lakot, ahol civil házat alakítanak ki. A református nőszövetség berendezte már az első részét. Az iskola újabb épületében a nyílászárókat, lámpatesteket kicserélték, korszerű, számítógép-vezérlésű kazánt szereltek fel. Kinőtte magát az óvoda, mert napközi otthon is működik ott.
A falufejlesztési programban közel négymillió euróra pályázott januárban az önkormányzat. Tavaly a környezetvédelmi alaphoz Sepsiszentkirály és Illyefalva csatornázására, valamint a szennyvíztisztító javítására nyújtottak be dokumentációt. A vidékfejlesztési programban még 2009-ben leadtak egy 2,5 millió euró értékű, ún. integrált községfejlesztési pályázatot, mely infrastruktúra-fejlesztést, utcák korszerűsítését, kultúrházak felújítását, a sepsiszentkirályi Kőhíd műemléki kezelését, iskola utáni tevékenységhez szükséges feltételek megteremtését célozza. Utóbbit az iskola mellé, olyan helyre tervezik, hogy a későbbiekben bekapcsolhassák a teljes oktatási-nevelési tevékenységbe. A polgármester reméli, hogy a vidékfejlesztési programban aláírják a szerződést. A terv várólistára került. A környezetvédelmi alapnál parkosításra nyert pályázat kivitelezését tavasszal kezdik. A községháza előtt, a tömbház és patak között s az iskolaudvar egy részén rendezik a területet, zöldövezet, járda készül, padokat, lámpákat helyeznek el.
Sepsiszentkirály vízellátási dokumentációját elkészítették, ha sikerül valamelyik programba beilleszteni, minden rendelkezésre áll. Elena Udrea régiófejlesztési és turisztikai miniszter decemberben ígéretet tett az illyefalvi Olt-híd újjáépítésére. A sportcsarnok építését igyekeznek folytatni.
Költségvetésük idén kisebb, mint a tavalyi. Egyrészt a viszonylag gazdag községek közé sorolták, mert cégek működtek ott. Így a képlet szerint visszaosztott személyi jövedelemadó és áfa csekély. Közben cégek szűntek meg, máshol leépítettek, a viszonyítási alaphoz képest gyengébben folyik be adó. A be nem hajtott adó kétszeresen veszteség: egyrészt jövedelemként be kell venni a költségvetésbe, másrészt annyival kevesebbet osztanak le az államkasszából.
Jó hír, hogy uniós pályázat segítségével egy sepsiszentgyörgyi vállalkozó nyomdaipari műhelyt létesít Szentkirályban, és az aldobolyi állatorvos állatambulancia beszerzésére nyert pályázatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.