Gazdát cserélt az épülő sugásfürdői kezelőközpont: a sepsiszentgyörgyi tanács csütörtöki ülésén egyhangúlag átengedte az ingatlant a megyeházának, hogy az folytassa A borvíz útja programban megkezdett beruházást.
A régi sugásfürdői vendéglő melletti területről van szó, ahol már tető alatt az új meleg fürdő. A határozat indoklásaként Antal Árpád polgármester elmondta: a város megbírná a költségeket, a szintén érdekelt községi önkormányzatok viszont nem tudják előteremteni az önrészt, ezért veszi át a megyei tanács a megkezdett munkálatokat (ahol ezt megszavazzák) — és ha a megyeszékhelyről is hajlandó levenni ezt a terhet, akkor ki kell használni a lehetőséget, kerül helye az így megspórolt 300 000 eurónak. A borvíz útja programot eddig is a megyei tanács irányította, a részt vevő településeknek most kellene előrukkolniuk az önrésszel, és ez sok helyen gondot okoz.(demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.