Gerhard Ertl német kutató kapta a 2007. évi kémiai Nobel-dÃjat a felületi rétegek kémiájában elért, úttörÅ‘ jelentÅ‘ségű kutatásaiért ― jelentette be tegnap Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.
,,Ez a tudományág fontos a vegyipar számára, segÃt nekünk megérteni olyan, egymástól különbözÅ‘ folyamatokat, mint hogy miért rozsdásodik a vas, hogyan működnek az üzemanyagcellák, és miként fejti ki hatását autónkban a katalizátor" — áll a Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleméÂnyében. Az indoklás szerint a katalitikus felületeken bekövetkezÅ‘ kémiai reakciók kulcsszerepet játszanak számos ipari eljárásban, Ãgy például a műtrágyák előállÃtásában. Emellett magyarázatot kÃnálnak a légköri ózonréteg pusztulására, azokra a fontos folyamatokra, amelyek egy kicsiny jégkristály felületén zajlanak le a sztratoszférában, s a félvezetÅ‘gyártás is olyan terület, amely nagymértékben függ az ebben a tudományágban megszerzett tudástól. A felületi rétegek kémiájának modern tudománya a félvezetÅ‘ipar eljárásainak nyomán indult fejlÅ‘désnek az 1960-as években, és Gerhard Ertl egyike volt az elsÅ‘knek, akik meglátták a lehetÅ‘séget az ágazat új technikáiban. ,,Lényeglátó kutatásai teremtették meg a modern felületi kémia alapjait, s az általa kialakÃtott módszereket egyaránt felhasználták az akadémiai kutatásokban és a vegyipari eljárások fejlesztésében" — áll az indoklásban. Gerhard Ertl, aki 71. születésnapján nyerte el a legtekintélyesebb tudományos kitüntetést, korábban a berlini Max-Planck Társaság Fritz Haber Intézetének igazgatójaként dolgozott.
Az orvosi, a fizikai és a kémiai Nobel-dÃj bejelentése után ma az irodalmi Nobel-dÃj, holnap pedig a Nobel-békedÃj idei kitüntetettjeit nevezik meg — utóbbit a norvég fÅ‘városban, Oslóban. A svéd központi bank által 1968-ban alapÃtott közgazdasági Nobel-dÃj új tulajdonosát jövÅ‘ hétfÅ‘n hirdetik ki.
A dÃjakat idén is XVI. Károly Gusztáv svéd király adja majd át december 10-én, az alapÃtó Alfred Nobel mérnök és üzletember 1896-ban bekövetkezett halálának évfordulóján. Az igazoló oklevélen és az aranyérmen kÃvül minden dÃj mellé tÃzmillió svéd koronás (közel 1,1 millió eurós) pénzjutalom is jár.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.