A két elnök a rezidencia előtt újságírók körében váltott néhány szót, s eközben átváltottak a tegezésre. ,,Szoktál futni?" ― kérdezte a szenvedélyes kocogó Sarkozy Putyintól, aki elmondta, hogy nem fut, hanem úszik. ,,És mindennap úszol?" ― hangzott az újabb kérdés. ,,Van itt egy uszoda, mindent megmutatok neked" ― válaszolta Putyin, aki vacsorára, illetve saját kocsijában kis kirándulásra invitálta a vendéget. Oroszország és Franciaország álláspontja közeledett egymáshoz az iráni nukleáris programmal kapcsolatban ― jelentette be a francia államfő, miután tárgyalt orosz kollégájával. ,,Álláspontunk sokkal közelebb került egymáshoz Iránnal és más kényes témákkal kapcsolatban" ― mondta. Az orosz elnök egyebek mellett kifejtette: ösztönözni kell Iránt nukleáris programjának átláthatóvá tételére. Kijelentette, hogy ennek érdekében Oroszország kész együttműködni a nemzetközi közösséggel, azon belül az Európai Unióval, s leszögezte: Moszkvának nincs olyan információja, amely szerint Irán atomfegyver előállítására törekedne, és nem is feltételezi, hogy Teheránnak ilyen tervei lennének. Párizsnak más információi vannak az iráni nukleáris ambíciókról ― mondta Sarkozy, de nagyon fontosnak nevezte, hogy Oroszország hajlandó együttműködni az ügyben az Európai Unióval. A gazdasági együttműködés kérdéseire kitérve Sarkozy úgy vélekedett: nem lenne helyes akadályokat állítani az elé, hogy francia és orosz cégek kölcsönösen részesedést szerezzenek egymás érdekeltségeiben. Putyin nagy súlyt fektetett az oroszok vízummentes európai utazásainak kérdésére. Szavai szerint arra kell törekedni, hogy az orosz állampolgárok előbb-utóbb vízum nélkül utazhassanak az Európai Unió tagállamaiba és fordítva. Elismerte, hogy ehhez Oroszországnak sokat kell még tennie, de a vízumkényszer megszüntetése érdekében Oroszország kész maradéktalanul teljesíteni azokat a megállapodásokat, amelyek értelmében köteles visszafogadni illegálisan külföldön tartózkodó állampolgárait.