A korrupció világnagyhatalom, egyszerre táplálkozik a pénz uralmából, a szükségből és az erkölcsi gyengeségekből. A szegényebb országokban nyilván sajátos formákat ölt. A honi és nyugat-európai korrupció mértékének összevetéséhez érdekes szempontot nyújtanak a millió román vendégmunkás munkaerő-piaci tapasztalatai.
Vonaton meséli például a szemben ülő utas, hogyan került külföldre, miért űzi az ipart Spanyolországban, holott itthon képzésen is részt vett, hogy új munkahelyet szerezhessen, mikor a cég, ahol dolgozott, csődbe ment, és alkalmazottjait szélnek eresztette.
— Kikötőváros a mienk, kitanultam a darukezelői szakmát, hátha oda felvesznek. Darusnak lenni nem könnyű, a rakodóparti portáldarukon állítólag mindig volt üresedés. Nos, elvégeztem a tanfolyamot, jelentkeztem a személyzetisnél, aki félrehívott, és közölte, ötezer euróért megkapom az állást.
Közbevetőleg: eszembe jut a minapi hír az országos tévéhíradóból. Egy tábornokot és vidéki beosztottját-bűntársát tartóztatta le az ügyészség, mert tízezer euró körüli összegért árulták a hadseregbeli állásokat, illetve ennyiért szavatolták, hogy a versenyvizsgán azokat hozzák ki nyertesnek, akik leadták a jattot (care au "cotizat").
(Közbevetőleg: ötezer vagy tízezer euró mai viszonyok közt, két-háromszáz eurós havi jövedelem mellett, egy évnyi bér összegénél is többre rúg, azaz sok-sok évi megtakarítás eredménye lehet. Szóval, ahogyan ma mondják, "eszméletlenül" nagy összeg, de valóban, aránytalanul nagy. Ám egy ún. "nyugdíjas, jól fizető" állásnak, úgy látszik, ennyi az ára. És aki kiadja, maga is azon lesz, hogy bevételeit mindenáron szaporítsa. Még újabb hír szerint a minisztériumban már százezerért árulják az állásokat.)
Az utas története itt folytatódik: a bizalmas közlést követően nem sokat teketóriázott, meséli, hagyott csapot-papot, és külföldön próbált szerencsét. Követve rokonai, volt munkatársai példáját. A mai munkaképes román lakosság jó harmadáról van szó. És ma elégedett ember, Spanyolországban nem kellett külön megvásárolnia munkahelyét, az építőtelepen gépkezelőként mindig szükség lesz rá, állítja, s noha fizetése jó, mert az itthonival veti össze, elárulja: reménykedik abban, idővel a spanyol munkatársak bérét is utolérheti.
No de a mértékegység: Romániában céget alapító külföldi üzletemberek állítják, a hatóságok — cégbíróság, az engedélyezők és ellenőrök különbnél különb fajai — több pénzt gombolnak le róluk nem hivatalosan, mint nyugatabbra teszik. Szavaikból kiérezni, itt a korrupció mind fokozatilag, mind kiterjedésben jelentős különbséget mutat: a tételek kisebbek, viszont mindenki tartja a markát, és emiatt végül a sok kicsi túl sokra megy.
A gazdasági korrupció persze világjelenség, miként a szolgáltatások vámszedői is mindenütt megtalálhatók. Vehető hajtási jogosítvány, iskolai diploma, erkölcsi bizonyítvány, építési vagy környezetvédelmi engedély, birtoklevél, betegszabadság — legutóbb pedig hamis válási papírokat lobogtatott egy bigámista.
Emiatt a sápszedés e fajtáinak megléte még hagyján. Mikor azonban már a munkavállalókat vágja meg a korrupció, a pénzkereseti lehetőséget adják-veszik, a szakmunkás, a takarítónő, a tanárnő, az altiszt, a tisztviselő kényszerül arra, hogy a puszta alkalmazásért, a kenyérkereseti lehetőségért instanciázva kenyerezze le a hatóságot, leendő főnökét vagy munkaadóját, akkor már, úgy vélem, valóban arról beszélhetünk, hogy a társadalom a százkarú polip, a korrupció halálos szorításába került.
Ha a romlás befonta fentről a legalsó szintekig az egész szerkezetet, akár kimúlásra is ítélheti. De fejlődésképtelenségre mindenképpen.
