Farkas Réka
Akár pótcselekvésnek is tűnhet a kormánypártok tegnapi, újabb megállapodással hitelesített együttműködése. Még egy dokumentum született, amelyben a hírek szerint szerepel minden, amit a pártok népszerűségük szempontjából fontosnak tartanak, a kabinetet szeretnék erősíteni, visszanyerni bár egy csipetnyit igencsak megnyirbált hitelükből. Ígéreteket sorjáznak, melyekből eddig sem volt hiány, a hiba mindig a megvalósításba csúszott, a végeredmény vált lakosságnyomorító intézkedéssé.
A kormánykoalíció protokolluma válasz az ellenzék szövetségére, s mivel a papír bármit elbír, felsoroltak mindent, ami egyik vagy másik alakulat számára fontos, és ilyen-olyan határidőket is megjelöltek. A demokrata-liberálisok az alkotmánymódosításhoz, a választási törvény megváltoztatásához ragaszkodnak, az RMDSZ a kisebbségi törvényhez, a régiók átszervezéséhez, a függetlenek pártja a gazdagok többletadózását kívánja minél hamarabb életbe ültetni, s követeli a nyugdíjak emelését. S mert gazdasági válság van — igaz, már csak egy röpke hónapig, a miniszterelnök ígéri, március végére tovaszáll (no nem ő, hanem a válság) —, szerepel számos zengzetes gazdaságélénkítő kitétel: az adóterhek csökkentése, beruházások, autópálya-építés kiemelten Erdély területén.
Volt már hasonló koalíciós szerződés 2004-ben, amelyben a területi autonómián kívül szerepelt majd minden fontos követelés, a kormányzás valójában mégis keveset hozott, utakkal, sportcsarnokokkal gazdagodott ugyan Székelyföld, a magyarság jogai viszont alig bővültek, a csatározások oltárán esett áldozatul kisebbségi törvény, regionális átszervezés, magyar egyetem stb.
Alig több, mint egy év van a választásokig, s a hatalmon levő pártok menteni próbálják a menthetőt, ki-ki előállt azzal a listával, amelyről úgy gondolja, talán javít valamelyest siralmas megítélésén. Bizakodó hangon ígérnek fűt, fát, folytatják a néhány hete elindított kampányt, amelybe szervesen illeszkedett az igencsak pompázatosra, dicsőségesre sikeredett hét végi RMDSZ-kongresszus, ahol válságos időkhöz nem illő eredményeket sorjáztak a szövetség képviselői, s melyekre rálicitált a termetre kicsi, de optimizmusában utolérhetetlen Emil Boc. Nem győzte hangsúlyozni: immár közeleg a földi Kánaán, még egy csipetnyi idő, s nem győzünk betelni a sok jóval, a kormánypártok pedig közösen szüretelhetik működésük gyümölcsét. Ezt a majdani termést próbálják zengzetesebbé, hangzatosabbá tenni, szóló szőlővé és mosolygó almává varázsolni az egyre zsugorodó napi betevőt. Még reménykednek, hogy bár nem érezzük, de elhisszük nekik, jobban élünk, s abban is, a népnek ugyan nem, de nekik még terem babér.
