Erős, jól szervezett jobboldalra van szüksége az erdélyi magyarságnak, hogy rákényszerítsék az RMDSZ-t az összefogásra — vélik a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetői.
Fazakas Tibor országos alelnök szerint a hét végi RMDSZ-kongresszus azt bizonyítja, nem lesz megújulás a szövetség politikájában, legfontosabb céljuk továbbra is hatalomban maradni, mindenáron. A kongresszusi vendégek listája is árulkodó volt, a román ellenzéket szívesen látták, de az erdélyi jobboldalt ellenségnek tekintik, hiszen sem az EMNT, sem az SZNT, sem az MPP képviselőit nem hívták meg — fejtette ki Fazakas, aki szerint ennek az a tanulsága, hogy csak úgy törhetik meg az RMDSZ monopóliumát, ha összefognak azok, akiket távol tartottak a kongresszustól.
Kulcsár-Terza József megyei MPP-elnöknek az a véleménye, Bukarestben írt forgatókönyv szerint, előre kiosztott szerepekkel zajlott a nagyváradi rendezvény, a román érdek az asszimiláció, és ebben partner az RMDSZ, nem kívánnak más magyar párttal, szervezettel tárgyalni. Kulcsár-Terza József leszögezte: Kelemen Hunor elutasította ugyan az együttműködést az MPP-vel, ám ők hajlandóak egyeztetni, ha nemzeti kérdésről vagy autonómiáról van szó.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.