Néhány hete még majdnem ökölre mentek a baróti tanácstagok a költségvetés-tervezet vitájakor, míg a tegnapi ülésen szinte vita nélkül fogadták el. Az RMDSZ-frakció egyetlen módosító javaslatot tett, s azt át is vitte.

A részletekkel nem vesztegették túlságosan az időt, azt mondták, már egyszer átrágták magukat rajta, nincs értelme a tételeket egyenként elemezgetni.
A város polgármestere, Nagy István szerint, bár az utóbbi esztendők legkisebb költségvetéséből kell gazdálkodniuk, az elkezdett beruházások folytatásáról nem szabad lemondani. Egyúttal cáfolta azokat a mendemondákat, amelyek szerint azért nem osztott a megye jelentősebb összeget Barótnak támogatásképpen, mert nincs egyetlen nagyobb beruházásuk sem: fedezniük kell több pályázat önrészét, folytatni kell a miklósvári kultúrház építését, rendezni kell az állami alapokból épült tömbház környékét, pénzre lesz szükség a tömbházszigetelési program költségeinek fedezésére is. Nem emésztenek fel jelentős összegeket, de odafigyelést követel az óvoda kazánjának engedélyeztetése, a falvak urbanisztikai tervének elkészítése és a temető kerítése is.
Az RMDSZ-es Lázár Kiss Barna jelezte, pénz kellene a köpeci, felsőrákosi és bodosi kultúrházak javítására is: vagy áznak, vagy gombásodás fenyegeti őket. Nagy István válaszában elmondta, tisztában van a tennivalókkal, s ötvenezer lejt szán ezen ingatlanok javítására.
Pál-Szilágyi Zoltán RMDSZ-frakcióvezető szerint a városi vízszolgáltató működésének támogatására szánt ötvenezer lej túl sok, arra elég lenne tízezer lej is, a különbözetet pedig osszák el a Gaál Mózes Általános Iskola, a Baróti Szabó Dávid Középiskola, a városi sportegyesület és a helyi közszállítási vállalat, a Transloc között. Nagy István kifejtette, nem látja okát, miért kellene a sportegyesületet az előirányzott húszezer lejes összeg felett támogatni, hiszen eredményei jóval elmaradnak a várttól, na meg a tavalyi juttatásokkal sem számoltak el, a Translocnak pedig az akkreditációja hiányzik, így még működésének fenntartása is kétséges. Az RMDSZ lesöpörte az érveket, megszavazták módosító javaslatukat, majd MPP-s tartózkodás mellett a költségvetést is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.