Belföldi hírek

2011. március 10., csütörtök, Belföld

Tovább gyűrűzik a vámbotrány
Vasile Lincu, a vámosok és rendőrök érdekeit védő Pro Lex szakszervezet elnöke szerint a vámokban tapasztalható korrupció fő haszonélvezője a kormánykoalíció vezető erejét képező Demokrata Liberális Párt. Lincu tegnap tartott sajtótájékoztatót, amit nagy várakozás előzött meg, mert a szakszervezeti vezető az előző napokban kijelentette: napvilágra hozza a "királynő", azaz annak a politikusnak a nevét, aki eddig is tudott a vámoknál nemrég leleplezett korrupciós cselekményekről, sőt, annak legfőbb haszonélvezője volt. A hatóságok februárban számos rajtaütésszerű ellenőrzést szerveztek a romániai vámoknál, ezek nyomán több mint száz vámost és határrendészt tartóztattak le korrupció gyanújával. A szakszervezeti vezető többek között Vasile Blaga volt belügyminiszter nevét is említette, aki a kilencvenes évek elején vámosként is dolgozott. A politikus cáfolta, hogy köze lenne a vámnál felderített korrupciógyanús ügyekhez.

Eskütétel jövő héten
Március 14-én és 15-én tehetik le az esküt azok, akik az elsők között igényelték a magyar állampolgárságot — jelentette be tegnap Zsigmond Barna Pál, a Magyar Köztársaság csíkszeredai konzulátusának új főkonzulja. Mint mondta, a csíkszeredai konzulátuson eddig hatezer állampolgársági kérést iktattak. A marosvásárhelyi születésű, jogász végzettségű új főkonzul egyébként Szabó Bélát váltja a csíkszeredai konzulátus élén.

Megállíthatatlan benzináremelés
Indokolatlan az üzemanyag árának emelése — jelentette ki tegnap újságírói kérdésre Gheorghe Ialomiţianu pénzügyminiszter. Szerinte a kőolajtársaságok alaptalanul hivatkoznak a jövedéki adóra, valójában régebben tervezték már a drágítást. Az áremelés másik oka a rossz privatizációs szerződésben keresendő — vélekedett a pénzügyminiszter. Azt is elmondta, a kormány nem tud beleszólni az árak alakulásába, mert a piac szabad, de arra kérik a Versenytanácsot és az Adó- és Pénzügyi Hivatalt, folytassák az ellenőrzéseket, az áremelés ugyanis indokolatlan, és a törvénytelenségek sem kizártak. Tegnap egyébként a Rompetrol társaság is 9 banival emelte az üzemanyag literen­kénti árát, miután kedden a Petrom OMV eszközölt hasonló arányú drágítást, így bizonyos benzinfajták ára megközelíti a 6 lejt.

A kormánypártiakra is számít az ellenzék
A Szociál-Liberális Szövetség a kormánykoalíciót támogató törvényhozók voksaira is számít a bizalmatlansági indítványról szóló szavazás során — mondta Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke. Az ellenzék ugyanis nem rendelkezik a parlamentben az indítvány elfogadásához szükséges 236 szavazattal. Az indítvány szövegét tegnap ismertette az ellenzék a parlamentben. A dokumentum alapgondolata, hogy a Boc-kabinetnek nincs válságból kivezető stratégiája. Az ellenzék szerint a kormány egyetlen elképzelése az, hogy a különböző költségeket és kiadásokat csökkenti, de semmilyen gazdaságélénkítő intézkedést nem hoz. A kormányoldal úgy akarja megakadályozni saját képviselőinek és szenátorainak esetleges átszavazását, hogy eldöntötte: jelen lesznek ugyan a bizalmi szavazás vitáján és a szavazáson is, de nem élnek majd szavazati jogukkal.

Kisebb arányú elbocsátás a belügynél
Traian Igaş belügyminiszter tegnap kijelentette: körülbelül kilencezer embert bocsátanak el a közigazgatási és belügyminisztériumtól. Mint mondta, még nem körvonalazódott a végső szám, de az emlegetett 18 000-es elbocsátás csak némelyek képzeletében létezik. Kifejtette, elsősorban azokat bocsátják el, akik nem teljesítették kötelességüket, kihágást követtek el, bűnvádi eljárás indult ellenük. A minisztérium átszervezéséről szóló törvénytervezetet jövő héten tűzik napirendre a szenátusban.

Enyhén nőtt az ipari termelés
Tavaly decemberhez képest januárban egy százalékkal nőt az ipari termelés, éves szinten pedig az év első hónapjában 10,6 százalékos növekedést regisztráltak — közölte tegnap az országos statisztikai hivatal. A feldolgozóipar 1,3 százalékkal, a kitermelőipar 1,2 százalékkal, az energiatermelő ipar pedig 0,7 százalékkal növekedett. Gazdasági elemzők pozitív eredménynek tekintik a januári adatokat, és úgy vélik, hogy az ipar lesz az idén remélt gazdasági növekedés fő hajtóereje.

Hozzászólások
Szavazás
Ön beoltatta-e magát koronavírus ellen?








eredmények
szavazatok száma 1789
szavazógép
2011-03-10: Belföld - :

Hírsaláta

PÉNZBE KERÜL A KÁRTYA. Készülnek az egészségügyi kártyák, de áruk kissé borsosabb lesz, mint amennyit korábban az egészségügyi miniszter mondott: azaz két euró. A money.ro gazdasági napilap szerint az előállításon kívül más költségek is várhatóak, s azokat a kártyatulajdonosoknak kell fizetniük, például a vércsoport megállapításához szükséges laboratóriumi vizsgálatot. De a kártyára felkerül az is, hogy tulajdonosa jóváhagyja vagy sem szerveinek halála utáni felhasználását, erről pedig közjegyző előtt kell nyilatkoznia, ami körülbelül 40 lejes kiadást jelent. Akinek nem lesz egészségügyi kártyája, minden egészségügyi szolgáltatásért fizetnie kell. Az Országos Nyomdavállalat nyomtatni kezdte a kártyákat, havonta egymilliót, de egyelőre nem osztják ki, mert körülbelül 15 millióra lesz szükség.
2011-03-10: Közélet - Fekete Réka:

Segítik a segítőket

A tavalyi százötvenezer helyett idén kétszázezer lejt fordít a megyei önkormányzat a szociális szférában tevékenykedő civil szervezetek munkájának támogatására, az összeg majdnem kétszer akkora, mint négy esztendővel ezelőtt. Tegnap bemutatták programjaikat a támogatásra pályázó háromszéki segítő szolgálatok.