Múzsák széljárta tájon

2007. október 13., szombat, Kultúra

Borcsa János új könyve

Annyira találó, annyira tetszik ez a cím, olyannyira közel áll a szívemhez Borcsa János új könyvének*, a kötet egyik írásának ciklusadó címe, hogy majdhogynem magaménak érzem, vallom, illetve hát szeretném magaménak vallani, ha én találtam volna rá, mert pontos kifejezője, leképezője annak a sorsnak, sorsszerűségnek, ami az itt, e végeken élő és alkotó ember választott sorsa a kietlen szelektől huzatos terek és települések lakójaként, aki távol a kulturális centrumoktól, a zajosabb világtól egy életre a múzsákat választja társul és kísérőül, megtartóul és éltetőül.

Mert mire vállalkozott Borcsa János a múlt évszázad utolsó negyedétől napjainkig átívelő, több mint fél emberöltőnyi idővel ezelőtt, amikor e kötet legelső írása 1974-ben megjelent? Benne van, mintegy esszenciaként, a könyv címében is: őrzésre és ébresztésre. Megőrizni mindazt, ami érték a múltból, a kultúrából, a természetből, a tárgyi világból, az elődök emlékéből, és felébreszteni az újabb nemzedékekben, az utánunk jövőkben — és nem csak bennük — a kíváncsiságot, a figyelmet szűkebb és tágabb környezetünk, a múlt és jelen emberei, eseményei iránt.

Hogy kik voltak azok, akik az ébredező kíváncsiságú gyerekben elvetették az első magokat, ,,az értelmi és erkölcsi tudás" magvait, melyek voltak azok az intézmények, amelyek ezeket az elvetett magokat ápolták, gondozták, azok a tanáregyéniségek, akik formálták, alakították a hajtásokat, kik voltak azok a múltbeli emberek ezen a vidéken, ezeken a széljárta tájakon, kezdve Kemény Zsigmondtól, a múzeum- és iskolaalapító Cserey Jánosné Zathureczky Emíliától, a Kelet-kutató és nyelvzseni Bálint Gábortól, el egészen a művész Bálint Benedekig vagy a kézdiszentléleki népnevelő Szakács Antalig, a szentléleki zenei életet megpezsdítő, felvirágoztató, kórusalakító Demény Józsefig — nos, ezekre a kérdésekre ad választ a kötet első felében, az Örökség című ciklus csokornyi írásában, olyan emberekre hívván fel a figyelmet, a figyelmünket, akik kiemelkedő egyéniségei voltak ennek a vidéknek, és megérdemlik, hogy nevük a jövőben is, az elkövetkező nemzedékek tudatában is fennmaradjon.

Tulajdonképpen azt a fajta magvetést folytatja, viszi tovább Borcsa János, amelyet maga is kapott a fentiektől: a szülőktől, a tanároktól, tanítóktól, az elődöktől. De nemcsak a múlt egy-egy említett alakja kerül reflektorfénybe a kötetében, hanem a jelen alkotói, a kortársai is. A tragikusan fiatalon elhunyt Boér Géza például, vagy Páskándi Géza, Palotás Dezső, Vásárhelyi Géza, Szilágyi Domokos — ők immár mindannyian az örök, széljárta vadászmezőkön leledzenek. De itt vannak a még élő és alkotó kortársak is: Markó Béla, Láng Gusztáv és a kortárs, szintén e huzatos tereken élő és alkotó képzőművészek: Kosztándi Jenő, Kosztándi Katalin, Vetró András. Az irodalomkritikus figyelme végigpásztáz a jelen alkotóin, képzőművészein, s akiket kitüntet fokozott figyelmével, azt kiemeli, és felmutatja nekünk, az olvasóknak, az olvasóinak.

Borcsa János megtehetné, sokan talán ezt is választanák, a könnyebbik felét, hogy kritikusként, könyves emberként észrevétlenül elmenjen — csak a legnagyobbakra koncentrálva — e kistérség értékei, jeles emberei mellett. De ő nem ezt teszi, hanem egyáltalán az értékek, e kistérség jelenbeli értékeinek a felkutatására, kiadására és népszerűsítésére (is) vállalkozik. Az itt élő és író alkotók nevei fémjelzik ezt a nem is kis vállalkozást: a Németh Csabáé, a Iochom Istváné, a Ráduly Béláé, a Bakk Pálé, az itt született és innen elszármazott Bakk Miklósé vagy a nemrégiben elhunyt Gazda Ferencé s a jó néhány éve közülünk szintén eltávozó Fábián Ernőé.

Írók, költők, publicisták, politikai elemzők, emlékírók, képzőművészek vonulnak itt fel Borcsa János tolla alatt és az olvasó szeme előtt, a közelmúlt és a jelen alkotói, a közelmúlt és a jelen tanúságtevői. Azok az emberek, akik letettek valamit erre a nagy közös asztalra, s akik tettek is valamit térségükért, nyelvükért, történelmükért, fennmaradásunkért ezen a széljárta vidéken.

Több mint harminc év, pontosabban harminckét év publicisztikai írásait, kritikáit kapja az olvasó ebben a könyvben, egyúttal annak a megvallását, hogy mit is jelent ma Romániában és ezen belül ebben a térségben magyar írónak és magyar kritikusnak lenni. Tanulságos, sokszínű kép kerekedik ki szemünk előtt belőle, egy fél élet eseményei, tárgyai, emberei, jelenségei.

* Borcsa János: Őrzők és ébresztők. Ambrózia Könyvkiadó. Kézdivásárhely, 2007

Hozzászólások
Szavazás
Tavalyhoz képest Ön szerint idén miként alakul a jövedelmi helyzete?








eredmények
szavazatok száma 588
szavazógép
2007-10-13: Kultúra - Bogdán László:

A bomlás tünetei (Bemutató a Tamási Áron Színházban)

A cím akár blaszfémikusnak is tekinthető, mivel Dürrenmatt egyik utolsó fekete gengszterkomédiájában a meggyilkoltak testét a címadó szereplő egy, a gazdasági válság következtében munkahelyét s családját is elveszítő, lecsúszott és cinikus tudós találmánya, egy igen elmés szerkezet bomlasztja fel.
2007-10-13: Kiscimbora - x:

Jékely Zoltán versei

Fecskék
A villanydrót öt égi vonalán
izgága hangjegyek a füstifecskék.
Ha lejátszhatnám, bennük már az estét
s az ősz első akkordját hallanám.