Fecskék
A villanydrót öt égi vonalán
izgága hangjegyek a füstifecskék.
Ha lejátszhatnám, bennük már az estét
s az ősz első akkordját hallanám.
Varjak
Mikor a hegy felől jönnek a téli varjak,
s a szent hidegben szárnyuk odafent
félszegen vagdos a havas viharnak,
úgy érzem: a történelem üzent.
Mindig így jönnek, mint tépett avar had,
látásuk könnyet s borzongást teremt;
s mit csak próféta vagy koldus akarhat:
megsarcolják a fösvény végtelent.
A halászsas
Sokszor megbámulom a nagy halászsast,
amint rőt, méteres szárnyaival
horgász fejem felett suhogva átcsap,
kutatva, hol ezüstlik holmi hal.
A víz mentén fejét forgatva szállván,
széles hatalmában nagy-boldogan
hintáz a kékben, majd szűkít a szárnyán,
és mint a kő: zuhan.
A préda: jó két araszos hal,
már ott ficánkol karma közt;
aztán — irány a sziklaoldal,
s egy odú szélén lakomába kezd.
Ez az ősi, az igazi halászat?
— sóhajt bennem irigység, sanda kín,
s fához támasztom megalázott,
drága horgász-szerszámaim.
