Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Újabb keletű keleti utazásokA Rákóczi Múzeum

2007. október 13., szombat, Gazdaság
A Márvány-tenger gyöngyfüzér városába, Tekirdagba látogató magyarok nulla kilométerköve a rodostói Rákóczi Múzeum.

A kirándulók rendszerint ide érkeznek, s amennyiben szétszélednek a városban vagy Trákiában, ide, a rodostói Magyar utca bejáratához beszélik meg a találkát. Nem volt ez másképp most sem, a 2007-es 3. Mikes-zarándoklaton. Az Ibrahim Müteferrika szobrát szállító sepsiszentgyörgyi teherautóval már napokkal a szoboravató ünnepség előtt ide érkezett Köpe Csaba, a Müteferrika-szobor alkotója, s a százhárom fős zarándokcsoport megérkezése után itt találkoztunk a szobrásszal, aki addig a török hatóságok gyors és hatékony közreműködésével elkészítette a szobor tömegéhez igazított, márvánnyal burkolt talapzatot. Ezúttal is köszönet Sepsiszentgyörgy Municípium Tanácsának, amely a szállítás lebonyolítását és ennek költségeit vállalta. Az eredeti elképzelés szerint ugyanis a szobrot az autóbusz csomagtartójában kellett volna elhozni. A szobor méretei viszont a cserefa kiválasztása után ezt a megoldást nem tették lehetővé, a szoborszállításra külön tehergépkocsit kellett bérelni. Müteferrika szobrának felállítása egyéb bonyodalmakkal is járt: a talapzat elkészítése néhány nap alatt Rodostó polgármesteri hivatalának a szervezőképességét tette próbára.

Jómagam több ízben is jártam Rodostóban s a Rákóczi Múzeumban is. Minden alkalomkor azt tapasztaltam, hogy a tömegben érkező látogatók, mint a mostani utunk alkalmával is, végigrohannak az épületen, az előszobában megcsodálják a több ezer magyar nemzetszín szalaggal bélelt fő falat, végigrohannak a földszinti és emeleti szobákon, bekukkintanak Mikes dolgozófülkéjébe is, de hosszasabb meditációra, a látottak emlékezetbe vésésére nincs alkalom.

A rodostói Rákóczi-ház

megmentésének históriája

A rodostói Rákóczi Múzeum történetét azért is kell részleteiben megismernünk, hogy ezt a mai állapotokkal egybevethessük. Rá­kóczi egykori ebédlőházának újjáépítése ugyanis jó példája-példázata annak, hogy egy nemzeti érzelmű magyar kormány idején, mint amilyen a múlt század 30-as éveinek magyar kormánya volt, a legnagyobb szomszéd országi elszigetelésben és egy, az egész világot s az akkori Magyarországot különösen sújtó gazdasági válság idején miként lehetett kormányzati és parlamenti hozzájárulással egy olyan magyar kulturális objektumot létrehozni, amely az 1933-as ünnepélyes felavatása óta generációk magyar nemzeti szellemű nevelésének intézménye s a Rákóczi vezette magyar szabadságharc törökhoni, törökök általi megismerésének nagy szellemi kisugárzási központja. Nem egy ízben volt alkalmunk tapasztalni, hogy rodostói bolyongásaink közben, ha rákérdeztünk, merre van a Rákóczi Müzesi — Rákóczi Múzeum —, bármelyik közember meg tudta mutatni az oda vezető utat, sőt, akadt, aki el is kísért egy darabon, amíg a tengerparti teraszon a jellegzetes épület látható volt. Bevallom, az is előfordult, hogy kérdezősködésünkkel azt akartuk ellenőrizni, a város lakói milyen mértékben ismerik a Nagyságos Fejedelem rodostói történetét.

A budapesti Magyar—Török Baráti Társaság és a Rodostói Török—Magyar Baráti Társaság gondozásában 2005-ben Budapesten megjelent egy magyar és török nyelvű kötet II. Rákóczi Ferenc élete és törökországi emigrációja címmel. Ebben Nagy Ferenc isztambuli és budapesti levéltári kutatások alapján rekonstruálja a rodostói Rákóczi-ház megmentésének történetét. A múzeumépület históriájával több helyen és több ízben foglalkozik Beder Tibor is, aki a múzeum látogatottsága statisztikai adatainak elemzése alapján is fontos következtetésre jutott.

Beder Tibor áttekinti a múzeumépület újjáépítésének előtörténetét is. A 3. Mikes-zarándoklat tájékoztató füzetében elmondja, hogy Mikesék után az első — általunk ismert —, Rodostóba utazó magyar egy Mészáros nevű szolnoki férfi volt, aki Selim Travniki basa udvarában szolgált.

,,1875 táján Konstantinápolyba utazott, honfiúi kegyeletből meglátogatta Rodostót is. Itt találkozott a Magyarok utcájában az akkor már százesztendős Horváth Istvánnal, akit az örmények »Orjelosz Stefanosnak«, azaz Öreg Istvánnak hívtak, ki magányosan csetlett-botlott az utca macskakövein. Ez a magyar matuzsálem adta át Mészárosnak Mikes leveleit. Mészáros következő esztendőben, 1786-ban Bécsbe került, s Mikes iratait átadta Görög Demeternek, aki a ritka értékű ajándékot eljuttatta Kulcsár Istvánhoz. Kulcsár adta ki aztán Szombathelyen. Ez volt leveleinek első kiadása. Az eredeti leveleket ma Egerben őrzik."

A Rákóczi-ház újjáépítését, illetve megmentését időben jóval megelőzte Mikes Leveleskönyvének, mondhatni, véletlen, hazafias érzésből fakadó megmentése. Elképzelhető, ha Mikes fantasztikus értékű műve elkallódik, meglehet, illetve több, mint bizonyos, hogy véle vész el Rodostó minden magyar emléke, mert a Rákóczi-féle törökországi emigráció eseményeit Mikes vitte be a magyar köztudatba.

A magyar emigráció törökországi történetének másik csomópontja a XIX. század dereka. Szalay László az 1850-es évek végén kezdte kutatni a témát, tőle az egész forrásanyag a Magyar Tudományos Akadémián dolgozó Thaly Kálmánra maradt, akinek a kuruc mozgalom és a kuruc költészet tanulmányozásában betöltött szerepe közismert. Thaly 1888-ban járt Rodostóban, akkor még éltek magyarok a Magyar utcában.

A kutatói sort Szádeczky Lajos egészíti ki, aki a kuruc felkelés 200. évfordulóján zarándokolt Rodostóba és Konstantinápolyba. Útjáról beszámolót tartott Budapesten, és könyvet is írt Konstantinápoly és magyar emlékei címmel. Részletesen leírta a rodostói Magyar utcát. Ennek házai tulajdonképpen az ő leírásai által váltak közismertté. Az ebédlőház már akkor omladozófélben volt.

Közben országos mozgalommá nőtt az a szándék, hogy hozzák haza Magyarországra II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársainak hamvait, amire 1906-ban sor került. (Akkor még nem sejthették, hogy Rákóczi és társai teteme másfél évtized múltán újra idegen országba kerül.)

A magyar kormány már az I. világháború kitörése előtt érdeklődik a Rákóczi-ház sorsa iránt. Nagy Ferenc tanulmányából megtudjuk, hogy Trianon után Törökország és Magyarország között 1923-ban indultak meg ebben a témában a diplomáciai tárgyalások. 1923-ban aláírták a török—magyar baráti szerződést, majd 1924 tavaszán magyar diplomáciai képviselet is nyílt Isztambulban, amelyet a nagy tapasztalatú diplomata, Thaly Kálmán fia, Thaly László vezetett.

Thaly László jelenti Budapestre: ,,A még álló faházak mindegyike — görög és örmény tulajdonosa elköltözvén, és abban török menekültek lakván — máról holnapra bedőlésre ítélt rom, amelyekben többé a régi időkre emlékeztető legkisebb műérték vagy nyom sincsen."

Később, 1927-ben írja: ,,(...) ma egy egyszerű emeletes török faház, mégis, mint Rákóczi fejedelem volt udvarháza, nemzeti kegyeletünk által megszentelt hely, amelynek fennmaradását biztosítani, amennyiben ez módunkban áll, a magyar nemzet erkölcsi kötelessége. A görög—török népességkicserélési akció folytán e ház, amely azelőtt görög tulajdonban volt, most egy thráciai menekült töröké, akitől azt valaki lebontás és újjáépítés céljából (fekvése jó, saroktelek, tengerre néző fronttal) meg akarja venni..."

Thaly László elhivatottságát bizonyítja, hogy a ház lebontását megakadályozandó, saját költségén is megvásárolná, hogy majd, amennyiben erre igény és lehetőség lesz, a magyar kormány számára átadja, de amennyiben erre állami pénzt szánnak, a magyar állam részére vásárolja meg azt.

Thaly Rodostóba utazik, s a leendő emlékház rendeltetéséről így nyilatkozik: ,,Magyarországról küldendő kép- és irodalmi anyagból benne kis Rákóczi-múzeum lenne létesíthető. Esetleg Magyarországról érkező zarándokok részére egy-két vendégszoba is berendezhető volna, amelynek használati díja némi jövedelmet is biztosítana. A házat török—magyar feliratos emléktáblával lehetne megjelölni, amely Rákóczi emlékezetét a törökök között is ébren tartaná, tehát politikai előnnyel bírna."

A magyar minisztertanács 1931-ben — a világgazdasági válság idején!— foglalkozott a Rákóczi-ház állapotával. Helyreállítására 50 000 pengőt szavazott meg.

1932-ben Möller István tervei alapján elkészült a Rákóczi-ház.

A történelmi emlékhely felavatására 1933. október 24-én került sor Gömbös Gyula miniszterelnök és Kánya Kálmán, valamint az őket kísérő 150 fős magyar delegáció jelenlé­tében, hatalmas ünnepség keretében.

A rodostói Magyar utca házai

a Kárpát-medencében

Kassa visszatérése után II. Rákóczi Ferenc ebédlőházának mását itt építik fel. Ma ez is múzeumépület. Az egyik felvidéki Lármafa-találkozón ez volt az egyedüli kassai kulturális intézmény, ahol magyarul is szóltak hozzánk.

A Rákóczi-ház rodostói újjáépítésének története magyar mementóként is felfogható.

Szándékosan részleteztük ennek történetét, és megdöbbentő meg elrettentő példaként ismételjük, hogy a jelenlegi magyar kormányzat uralgása idején, miközben az ország milliárdjait a legelképesztőbb ostobaságok finanszírozására szórják szét, képtelenek voltak a Magyar utca még megmenthető házait, köztük a Mikesét és a Bercsényi Miklósét megmenteni, s ebben az utcában — Orbán Viktor kormányzása idején kötött szóbeli, elvi megállapodás alapján — egy magyar turisztikai-kulturális-kereskedelmi központot, egy rodostói Magyar sétálóutcát létrehozni.

Ezért is üdvözöljük azt a zágoni vállalkozást, hogy Mikes szülőfalujában felépítik és múzeumként működtetik Mikes rodostói házát. A magyar szakembereknek köszönhetően a műszaki rajzok a zágoniak birtokában vannak.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye a magyar feliratok lefestéséről több székelyföldi településen?








eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2007-10-13: Kiscimbora - x:

A három csibe (Belga népmese)

Élt egyszer egy tyúkanyó. Ennek a tyúkanyónak volt három csibéje. Az egyik vörös, mint a róka, a másik fekete, mint a korom, a harmadik pedig fehér, mint a frissen esett hó. S mert rosszak voltak és engedetlenek, tyúkanyó egy napon elkergette őket.
2007-10-13: Múltidéző - Egyed Ákos:

A székelyek eredetéről és megtelepedéséről

Megtartó életmód
A baráti kapcsolatok fenntartásának egyik módja a gyakori látogatások, ezért a vendégfogadás feleslegessé tette a későbbi idők szállodáit, vendéglőit. Apor szerint abban az időben ,,az urak éppen pénzgyűjtésre semmit sem vigyáztanak", s ez a egyszerű földműves emberre is vonatkozott, de ettől ,,sem a magyar, sem a szász, sem az oláh szegényebb nem volt, mint most, sőt, bizony sokkal gazdagabbak voltanak, mint most".