Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A székelyek eredetéről és megtelepedéséről

2007. október 13., szombat, Múltidéző

Megtartó életmód

A baráti kapcsolatok fenntartásának egyik módja a gyakori látogatások, ezért a vendégfogadás feleslegessé tette a későbbi idők szállodáit, vendéglőit. Apor szerint abban az időben ,,az urak éppen pénzgyűjtésre semmit sem vigyáztanak", s ez a egyszerű földműves emberre is vonatkozott, de ettől ,,sem a magyar, sem a szász, sem az oláh szegényebb nem volt, mint most, sőt, bizony sokkal gazdagabbak voltanak, mint most".

A fejedelmi kort még nem érintette meg a kapitalizmus szelleme; a pénz nem volt a legfőbb érték, az emberek, amint Apor írja, sokat adtak a ,,becsületre és emberségre".

Hogy mit értett e kifejezéseken, arra számos példát említ a székelységből, ezekből sorolunk fel néhányat, azért is, mert a hagyományos világ náluk élt a legtovább.

Apor Péter értékrendjében a saját, öröklött hagyomány és a becsületesség, emberség ugyancsak közeli fogalmak. Farsang idején ,,kivált a székelységben az atyafiak valamelyik atyafihoz gyűltenek, onnét rendszerént ilyen curzust bocsátottak: most az emberség megindult, és az embertelenséget felkeresi, s ahol feltalálja, emberségre tanítja". És aztán tíz-tizenkét férfi hat ökör vontatta szánba ült, s zekébe, harisnyába öltözve járta a vidéket, cigányzene s dudások kíséretében nagy vígságot okozva mindenfelé. Ilyen alkalom volt húsvét másodnapja, a vízbevető hétfő és aprószentek napja karácsonykor.

Ami tehát mindezekből írásban vagy még élőben máig fennmaradt, az legalább az 1600-as évekig visszavezethető hagyomány.

Apor Péter 1736-ban, több mint két és fél évszázada írta le ezeket nagyon is tudatosan, és szinte kérve az utókort: ,,ne hagyjuk el az régi székely asszonyokat". Ez a székely főúr elsősorban és mindenekelőtt az egyszerű és nem költséges életmódot tartotta fontosnak: ,,Mind szabad, lófő, darabont, jobbágy embereknek feleségek, leányok, télben zekében, nyárban egy abroszt vagy kendőt terítvén nyakok körül úgy mentenek az templomban, gyolcsrokolyának, selyempántlikának híre sem volt közöttök. (…) Minden lófő vagy darabant embernek az felesége nagy kontyot viselt, abban nagy két tőt szúrt fel (…) az kinek jobb tehetsége volt, annak ezüst volt mind az tője, mind az hólyagja, némelyeknek a hólyagja aranyos, az többinek olyan volt, amilyenre telt." Haszontalan cifraságra tehát nem kellett pénzt kiadni. Egyszerű és olcsó a férfiak viselete is: a zeke és háziszőtt harisnya.

Téved, aki úgy gondolja, hogy Apor Pétert csak a nosztalgia vezette, amikor a székelység egyszerű és olcsó életmódját dicsérte. Nem erről volt szó, ő jól látta, hogy miután a Habsburg-hatalom bekebelezte Erdélyt, olyan változások következtek be, amelyek már akár a nép pusztulását, leszegényedését, nyomorúságát okozhatják, ha a ,,nájmódi" miatt feledésbe megy a régi székelység egyszerű életmódja. Apor szerint az egyszerű életmód megtartó erőt jelentett. Akárcsak az ünnepi szokások, amelyek szebbé, színesebbé tették az életet. A székelyek házasságkötési, lakodalmi szokásainak tág teret szentelt, s részletesen leírta a ceremóniákat. Hallotta a régiektől, de az ő idejében a ,,közrend között megtartatik", ti. amit papírra vetett.

Ezek a hagyományok és szokások vonzóvá tették az egyszerű, de nem színvonaltalan életmódot, szorosra fűzték a kis és nagyobb közösségeket összetartó szálakat. Talán ezzel a vonzó életmóddal magyarázható az is, hogy a betelepülő idegenek rendszerint gyorsan asszimilálódtak a székelyek között.

A főnemesség is sok régi szokást megőrzött, például a jobbágyokkal és szolgákkal való emberséges bánásmódot. De a székely urak igyekeztek életmódjukat Erdély gazdag nemeseihez igazítani. Apor Péter nagybátyjára, Apor Istvánra hivatkozik, akinek a háztartásában naponta 88 ezüsttál, ugyanannyi ezüsttányér forgott körbe. Ő maga s felesége aranykanállal evett, aranyozott ezüsttányérból; a borhűtő edény is kívül-belül aranyozott ezüstből volt, amelyet Bécsből hozatott 3000 német forintért. Igaz, Erdélyben sokfelé volt birtoka s gazdasága. Állandó szolgáinak (nem a jobbágyoknak) a száma legalább 80, néha 100 volt. Vagyona a Bethlen Gábor fejedeleméhez volt hasonlítható, mert ,,a testamentumának az egy Bethlen Gábor fejedelme testamentumán kívül párját Erdélyben nem hallottad" — olvassuk a Metamorphosis Transylvaniae-ben.

Oktatás és kultúra

A középkori Magyarország három részre szakadása ellenére kultúrájában egységes maradt, és ennek — véleményünk szerint — döntő jelentősége volt a magyarság, a nép és a nemzet fennmaradásában. A legfőbb megtartó erő az anyanyelv volt, amely a társadalmi közösségeket a szétszabdalt országrészekben is összekötötte. Az anyanyelv szerepe rendkívüli módon megnőtt a vallási reformáció után, azáltal is, hogy a Bibliát lefordították magyarra. Erdélyben Heltai Gáspárnak majdnem teljes kolozsvári bibliája terjedt el, amelynek első része 1551-ben jelent meg. A zsoltárokat Szenczi Molnár Albert fordította magyarra.

Az anyanyelvű kultúrát erősítette az is, hogy a Fejedelemségben a törvények egy részét magyarul írták és terjesztették, a közigazgatás nyelve magyar volt, legalábbis a magyarok által lakott településeken s a nagyobb közigazgatási egységekben. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az országgyűlésben és a törvényhozásban először Erdélyben tértek rá a magyarnyelvűségre. Az előbb elmondottak a székelységre fokozott mértékben vonatkoznak: a Székelyföldön a magyar nyelv használata minden szinten folyamatos volt.

A történelem egyik érdekes ellentmondását kell látnunk abban, hogy az iskolák tanítási nyelve a latin volt, de tudjuk, hogy a latint is csak az anyanyelv segítségével lehetett oktatni — legalábbis az elemi iskolákban.

Az iskolai oktatás

A 16—17. századi forrásokban a kulturális haladásnak számos jelét fedezhetjük fel, de az eligazító részletek rendszerint hiányoznak. Emiatt inkább csak jelzésszerűen tudjuk követni ezt a kérdést. Kezdjük az iskolákkal.

A székelyföldi oktatásügyről Dankanits Ádám közölt összegzést még az 1970-es években — mint maga írta — a már közzétett okleveles anyag és tanulmányok alapján. Összegzése azonban így is hasznos.

Az első székely iskolatörténeti adatok a 15. századból valók: 1429-ben történik említés Hidvégen Mihály iskolamesterről, Előpatakon pedig János tanítóról, utánuk 1488-ból van adatunk a zsombori és 1495-ből a marosvásárhelyi iskoláról.

Mivel Marosvásárhelyt egyetemet járt személy volt az iskolamester, valószínű, hogy az itteni már kiemelkedett az egyszerű elemi iskolák közül. Szentkatolnán 1500-ban Kis András tanított. Az előbbiekben említetteken túlmenően bizonyosra tehető, hogy valamilyen fokú szerzetesi iskola működött Marosszentkirályon, Marosvásárhelyt, Csíksomlyón, Haralyban, ahol szerzeteseket neveltek.

A 16. században folyamatosan szaporodott az iskolák száma; erről adatok főként Háromszékről maradtak fenn. Altorján 1536-ból, Bodokon és Kézdiszentléleken 1570-ből tudunk iskoláról. A reformáció újabb lendületet adott az oktatásügynek: 1568-ban Székelykeresztúron, továbbá a közeli években Székelykálon, Gidófalván, Zabolán, Kézdivásárhelyt, Illyefalván, Rétyen, Kézdialbison, Dálnokon, Sepsiszentgyörgyön kezdődött (vagy folytatódott) az iskolai oktatás.

Az iskolák nagy többsége elemi szintű volt, amelyben olvasást és írást tanítottak.

A 17. században az iskolák száma ugrásszerűen növekedett. Az újabb kutatások szerint Csík-, Gyergyó- és Kászonszékben 1590—1630 között legalább tizenkét falusi iskola működött, nevezetesen Csíkszentdomokoson, Csíkmindszenten, Csíkszentsimonban, Szentivánban, Kozmáson, Szentimrén, Szentkirályon, Delnén, Csíkszentgyörgyön, Gyergyóalfaluban, Gyergyóújfaluban és Gyergyószárhegyen. Ezekről forrás maradt fönn, valószínű, hogy ennél több iskola lehetett ott és akkor. Marosszéken 36 református iskolát vettek számba. Köztük volt az előbb említett magasabb szintű iskola, amelyben már akadémikus rektorokat is alkalmaztak, így Laskai Csókás Pétert és Baranyai Decsi Jánost. Utóbbi külföldi tanulmányúton is volt: előbb Wittenbergbe, aztán Strasbourgba ment, ahol retorikát, poézist, teológiát és logikai ismereteket oktattak. Bár Háromszéken volt a legsűrűbb az iskolahálózat, ennek ellenére itt csak jóval később alakult gimnázium. Székelyudvarhelyt 1593-ban alapítottak római katolikus gimnáziumot, amelynek felső osztályba 1689-ben 73 tanuló járt, s diákjainak száma összesen 120 volt. A református kollégium elődjét 1630-tól számíthatjuk, bár gimnáziumi rangját 1670-ben kapta Bethlen János kancellártól. Csíksomlyó­nak 1613 után olyan iskolája volt, amelyben a poézisig terjedően mindent tanítottak. A mai csíkszeredai líceum elődje 1667—69 között keletkezett, s kollégiumi rendszerrel működött. 1690-ben az iskolában 171, 1694-ben 200 tanulót oktattak.

Csíksomlyó jelentős személyisége Kájoni János (1630—1687) Ferenc-rendi szerzetes, orgonaépítő, a székely rovásírás leírója, herbáriumkészítő, a Székelyföld első nyomdájának alapítója Csíksomlyón 1676-ban, ahol elsőnek a Cantionale Catholicum című énekeskönyvét nyomtatta ki. Természetesen, számos székely ifjú tanult Kolozsvárt, Nagyenyeden és a szomszédos szászvárosi iskolában is.

Az iskolák szaporodása együtt járt az írásbeliség terjedésével, ennek eredményeként foglalhatták írásba az eddigi szóbeli szokásjogot, s kezdtek a falvakban is gyűlési jegyzőkönyvet vezetni. S ne feledkezzünk meg a katonai összeírásokról, a lustrákról, amelyek sok tízezer nevet örökítettek meg számunkra. Ebben az időben még ismerték a rovásírást. Kájoni János 1673-ban közölte rovásírásos ábécéjét. Az énlaki unitárius templomban is rovásírás hirdeti: ,,Egy az Isten." A népi életben bizonyosan sokszor használták a rovásírás betűit a legfontosabb események feljegyzésére, például a pásztorkodásban. A régi és az új írás együttélése különleges színt kölcsönzött a székely civilizációnak, amelynek a tudományos kutatása még a kezdeteknél tart.

A nagy fejedelmek: Bethlen Gábor és I. Rákóczi György, de később a kultúrát támogató Apafi Mihály (1662—1690) idejében az erdélyiek, köztük a székelyek nyugat-európai egyetemjárása egyre nagyobb szerepet kapott az itthoni, magas képzettségű értelmiségi réteg gyarapodásában. A Nyugatot látogatók közül legtöbben a papi pályát választották, de voltak köztük jogászok és jegyzők is. Az egyetemi városok közül Heidelberg, Wittenberg, Lipcse, Bázel, Genf, Frankfurt tartozott a legjobban látogatottak közé. Tonk Sándor kutatásai szerint Erdélyből a szász városok küldték a legtöbb ifjút Nyugatra, a Székelyföldről pedig Háromszék, főleg Erdővidék települései: Bacon (?), Barót, Bölön, Nagyajta, Vargyas járt elöl, de számszerűen Marosvásárhelyről mentek a legtöbben Nyugatra tanulni (tíz diák 1521—1700 között).

A kultúra haladását jelző folyamatként az irodalom- és történetírás is eljutott egy figyelemre méltó szintre. A 16. században élt Benczédi Székely István protestáns iskolamester, aki magyar nyelvű kalendáriumot, sőt, magyar nyelvű világtörténelmet jelentetett meg, Baranyai Decsi János kiváló emlékiratot hagyott hátra, Hidvégi Mikó Ferenc Históriája nemcsak a tartalmi értéke miatt jelent fontos örökséget, hanem azért is, mert a székely identitás kérdé­sében is segít eligazodni, például ezekkel a vallomásos gondolatokkal: ,,Az én uram őnagysága Bethlen Gábor, kegyelmetek főkapitánya, én annak egy főember szolgája, és erdélyi és igazi régi székely nemzet vagyok." Szólnunk kell a marosvásárhelyi Nagy Szabó Ferencről, aki városi polgárként fogott tollat a kezébe, és írta le korát saját látása szerint. Cserei Mihály pedig nemcsak transzszilvanizmusával tűnt ki, hanem főként azzal, hogy történetíróként maradandó művet alkotott.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesz-e előrehozott parlamenti választás idén?







eredmények
szavazatok száma 1136
szavazógép
2007-10-13: Gazdaság - Sylvester Lajos:

A Rákóczi Múzeum (Újabb keletű keleti utazások)

A Márvány-tenger gyöngyfüzér városába, Tekirdagba látogató magyarok nulla kilométerköve a rodostói Rákóczi Múzeum.
2007-10-13: Magazin - x:

Civil híradó: Székely Nemzeti Múzeum Alapítvány

Alakulás éve: 1992
Tevékenységi terület: tudomány, kultúra
Küldetés : a tudományos kutatások támogatása, kulturális rendezvények szervezése