A kora reggeli munkásvonatokat nem érintette a tegnapi kétórás leállás, de a kevés utassal közlekedő későbbi szerelvények 120 percet vesztegeltek az állomásokon. A vasutasok figyelmeztető sztrájkja miatt 7 és 9 óra között négy vonat nem indult, illetve nem érkezett meg a sepsiszentgyörgyi állomásra, a kétórás kiesés ellenben szinte egész nap éreztette hatását.
Reggel 8 órakor öt-hat utas várakozott a megyeközponti vasútállomáson, egyikük sem hallott a sztrájkról, még akkor sem tudták, mi történik, amikor a hangosbemondón bejelentették, hogy vonatjuk 115—120 percet késik. Volt, aki elment, aki pedig jegyet váltott, bosszankodott, hogy nem tájékoztatták hamarabb. Vasile Mesaroş infrastruktúráért felelős állomásfőnök érdeklődésünkre elmondta, kollektív munkaszerződésük 2010. december 31-én lejárt, január végéig meghosszabbították, azóta ellenben ennek hiányában az alkalmazottak nem kapják a hét végi pótlékot, ami havi háromszáz-négyszáz lej kiesést jelent, elbocsátásokkal riogatják őket, szakszervezetük emiatt hirdette meg a tegnapi kétórás leállást. Országosan közel négyszáz vonat vesztegelt 7 és 9 óra között, Kovászna megyében két szerelvény állt Maksán, illetve Málnásfürdőn, másik két menetrend szerinti vonat 7 óráig nem érte el a megye határát, ezek Hargita, illetve Brassó megyei állomásokon töltötték a sztrájkidőt. Bár a magán vasúttársaságnál nem állt le a munka, vonataik mégsem közlekedhettek a két óra alatt, mert a forgalomirányítók nem dolgoztak, így ezek a szerelvények is késve indultak, illetve érkeztek.