Előzetes letartóztatásban marad Rácz Károly, a brassói Ítélőtábla megerősítette a Kovászna Megyei Törvényszék szombati döntését, nem rendelte el a korrupcióval gyanúsított kézdivásárhelyi polgármester szabadlábra helyezését. A végleges ítéletig az ártatlanság vélelme megilleti Ráczot, ám pártfeladatait nem tudja ellátni, ezért kérik, mondjon le országos alelnöki tisztségéről — közölte tegnap déli sajtótájékoztatóján Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke.
Kulcsár Terza, aki maga is jogász, és részt vett a tegnap délelőtti brassói tárgyaláson, elmondta: az Ítélőtábla még nem adott ki indoklást, így érveiket nem ismerheti, ám amint felmérte, kevés a bizonyítékuk. Rácz Károly ártatlannak vallotta magát, politikai játékot lát letartóztatása mögött, bevallása szerint a barátjától, Áda Józseftől kölcsönt kért, hogy törlessze bajban levő cége adósságát. Kulcsár szerint az ügyészségi iratcsomóból nem derül ki, mi célból vette át a pénzt, csak az, hogy elvette Ádától.
Igen vaskos, legalább 15 centis iratcsomóról van szó, de az MPP megyei elnöke más ügyeket nem látott ebben, csak Áda feljelentéseit. Kulcsár-Terza József azt is közölte, Rácz Károly utolsó felszólalásában elmondta a bírónak, bosszú is lehet Áda József feljelentése hátterében, mivel a kézdivásárhelyi városháza jelentős összeggel (7 vagy 8 milliárd lejjel) tartozik neki elvégzett munkálatokért.
Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke megerősítette, hogy Rácz Károlynak anyagi gondjai voltak, tőle is kért már több ízben kölcsönt, ezeket mindig tisztességgel rendezte. ,,Most is felhívott, mondta, hogy a cég adósságait is határidőre kell törlesztenie, és a kongresszus szervezésénél is hiánya van, segítséget kért. Péntek délutánra ígértem neki, ha hamarabb tudok adni, vagy megvárja, nem jár így" — mondta Bálint.
A háromszéki MPP-politikusok szerint nem volt szerencsés a párt elnökségének hét végén kiadott közleménye, a sietség miatt fogalmazták félreérthetővé, az MPP szolidaritása tulajdonképpen arra vonatkozott, hogy nem szervezhetnek ünnepi kongresszust, ha házigazdájuk ilyen nehéz helyzetbe jutott — magyarázta Bálint József. Kulcsár-Terza József azonban továbbra is fenntartja, a letartóztatás időzítése, annak körülményei kételyeket ébresztenek, nem mondták ki, hogy az RMDSZ áll ezek mögött, de több utalásuk ezt jelezte. A párt igen fontos rendezvényeit akadályozták meg, és elmaradt a magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László látogatása is, az időzítés nem véletlen — erősítette meg Bálint József is. A megyei MPP nem kéri, hogy Rácz Károly lemondjon a polgármesteri tisztségről, felmerült azonban, és a hét végi elnökségi ülésen tárgyalnak arról, hogy felszólítják-e, váljon meg párton belüli politikai funkcióitól, például az országos alelnöki tisztségtől, hiszen nem tudja ellátni teendőit.