Spontán sztrájk a bibarcfalvi töltődében

2011. március 17., csütörtök, Közélet

Kedd déltől spontán sztrájkba lépett a bibarcfalvi Aqua-Nat Prod & Distrib Kft. borvíztöltőde ásványvizet és hűsítőt palackozó két műszakja, mert már két hónapja nem kaptak fizetést. Úgy nyilatkoztak, amíg kevéske pénzüket nem kapják meg — többségüknek alig 1000—1200 lej jár a jelzett időszakra —, nem dolgoznak. Elhatározásukat fokozza, hogy tavaly tavasztól sosem fizették ki időben járandóságaikat.

A Murfatlar Rt. érdekeltségébe tartozó vállalat sajtófelelőse kérdéseinkre írásban válaszolt. Mint fogalmazott, a fizetések késéséhez az országban tapasztalható gazdasági okok vezettek. A sztrájkolókkal tárgyalást folytatnak, s azon lesznek, hogy elmaradásukat minél hamarabb kifizessék.
A két műszakban dolgozó alkalmazottak azt mondják, úgy érzik, bolondját járatják velük. Utoljára februárban kaptak 200—300 lej közötti előleget, s annyi ételjegyet, ahány napot dolgoztak. Azóta fizetés helyett csak ígérgetést kaptak, majd amikor munkabeszüntetés mellett döntöttek, a vállalat vezetői rendőrséggel és csendőrséggel fenyegetőztek. ,,Jöjjenek csak, vigyenek el, mi nem fogunk tiltakozni, engedelmesek vagyunk. Mi csak a fizetésünket akarjuk. Fizetés nélkül mi sem tudjuk fizetni számláinkat, gyermekeinket nem tudjuk öltöztetni, kölcsönökből kell éljünk" — mondotta Mokán Noé szakszervezeti vezető.
Közben a munkafelügyelőség munkatársai, Bakó Júlia, Farkas István és Adina Ungureanu felügyelők és Mariana Popa jogtanácsos keresi fel a sztrájkolókat. Ők úgy tudják, az alkalmazottakkal közölték, amíg az új töltősort nem indítják el, számítani lehet a fizetések késésére. Ezt a munkások tagadják, majd sérelmeiket, mindennapi gond­jaikat sorolják.
A felügyelők átvonulnak Radu Preda igazgatóhoz, ahova újságíró nem léphet be. — Gyűlés van, amúgy is be kellett volna jelentkezni — mondja a titkárnő. Némi várakozást követően a hivatalnok azzal a válasszal tér vissza az igazgatótól, hogy a vezető a délutáni órákban fogad. A megbeszélt időben telefonon jelentkezünk, ám a bukaresti sajtófelelőshöz irányítanak. Laura Muşat arra hivatkozik, tárgyaláson van, írásban kéri a kérdéseket. Elküldjük, azt kérdezzük, miként vélekednek a Bibarcfalván kialakult helyzetről, véleményük szerint a munkabeszüntetés jogos-e, a követeléseknek eleget tud-e tenni a vállalat, illetve a munkások a sztrájk miatt számíthatnak-e valamilyen szintű megtorlásra? A sajtófelelős rövid válaszában kifejti: a fizetések sajnálatos elmaradása miatt az országban uralkodó gazdasági helyzet tehető elsősorban felelőssé. Az alkalmazottakkal tárgyalásokba kezdtek, s megegyeztek, a jövő héten kezdik kifizetni az elmaradásokat. A munkabeszüntetés miatt semmilyen szankciót nem kívánnak érvénybe léptetni.
A munkások ma reggel, a műszak kezdésekor döntik el, elfogadják-e a felajánlottakat, vagy kitartanak, amíg kéréseiket maradéktalanul nem teljesítik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2011-03-17: Közélet - Farkas Réka:

Előzetesben marad a polgármester (Ártatlannak vallotta magát Rácz)

Előzetes letartóztatásban marad Rácz Károly, a brassói Ítélőtábla megerősítette a Kovászna Megyei Törvényszék szombati döntését, nem rendelte el a korrupcióval gyanúsított kézdivásárhelyi polgármester szabadlábra helyezését. A végleges ítéletig az ártatlanság vélelme megilleti Ráczot, ám pártfeladatait nem tudja ellátni, ezért kérik, mondjon le országos alelnöki tisztségéről — közölte tegnap déli sajtótájékoztatóján Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke.
2011-03-17: Máról holnapra - Simó Erzsébet:

Cirkusz a parlamentben

Úgy tűnt, az eddig megszokott módszerrel, a kormánypárti képviselők padhoz kötésével elbukik a bizalmatlansági indítvány, Emil Boc és társai a kormányzásban vagy folytatják országlásukat, vagy a nagy Kormányos kénye-kedve szerint lemondanak, és átadják a hatalmat egy új, független szakértőnek kikiáltott miniszterelnöknek.