Jelentősen megnövekedett 2010-ben Románia mezőgazdasági termékeinek kivitele, aminek következtében az ország kereskedelmi hiánya az előző évhez képest 724,4 millió euróval csökkent — tájékoztat a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium. "A külkereskedelmi egyenleg közel ötvenszázalékos javulása (2009-hez képest 102,6 millió eurós többletet jegyeztek fel) elsősorban az Európai Unió tagállamaiba szállított és értékesített mezőgazdasági termékeknek köszönhető. Románia legértékesebb exporttermékei közé a kukorica, a búza, a dohány, a repce- és napraforgómagok, a haszonállatok, valamint a sertés- és szárnyashús tartozik" — nyilatkozta Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár. 2010-ben — az előző év azonos időszakához képest — az élelmiszer-ipari termékek exportja 40,2 százalékkal, az import mindössze két százalékkal növekedett. Románia a negyedik helyen áll az Európai Unióban az export növekedését tekintve, a leglátványosabb ugrás a cukornál (270 százalékos), a szárnyashúsnál (77), a zöldségeknél (40) és a kukoricánál (21) észlelhető. "Bár továbbra is aggasztó, hogy Románia közel 200 000 tonna disznóhúst importált, és a tej, illetve tejtermékek behozatala is jóval meghaladja az export mennyiségét, 2009-hez képest 3,6 százalékkal kevesebb zöldséget importáltunk, tehát a nyersanyagtermelés kezd talpra állni, ami egyértelműen a hazai termelők versenyképességének javulását bizonyítja" — összegzett az államtitkár.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.