MI LESZ VELED, HÁZSONGÁRD. Romokban a házsongárdi temetőkertben nyugvó Dsida Jenő sírja, de nem csak az övé, úgy tűnik, nincs ki megmentse Kós Károly, Reményik Sándor, Szenczi Molnár Albert nyughelyét sem. A sírokat mostanában nemcsak az idő rombolja, a helyiek elmondása szerint sorozatosan vandálok is dúlják, így hiába a temető műemléki védettségű, mára pusztulás fenyegeti.
Megmentéséhez a dunántúli Szilsárkány polgármestere, Zöld Péter adománygyűjtő akcióba kezdett, 174 kistérségi társulás segítségét, támogatását kérte, egyelőre kevés sikerrel. Eddig ugyanis, hiába a széles körű felhívás, egymillió forintot sikerült csak összegyűjteni. A Házsongárdért Alapítvány több mint tíz éve alakult, és próbálja megmenteni a temetőkertet. Eddig saját erőből 90 síremléket és öt kriptát állítottak helyre a diákok. A megoldás szinte lehetetlen, mert ugyan a kulturális minisztérium óvná a műemlékeket, ahhoz azonban, hogy lépni tudjanak, azok helyrajzi számát kéri. Azt pedig — mivel időközben titkosították is az adatokat — a Házsongárdért Alapítvány nem tudja megszerezni. Marad tehát a tehetetlenség és a rongálásokat követő, eddig eredménytelen feljelentések sorozata. (Kossuth Rádió)
NEM TANÁCSOS JÓDOT SZEDNI. Elérte a jódvásárlási hisztéria Romániát is, dacára annak, hogy a Japánban történt katasztrófa után Európában nem emelkedett a radioaktivitás mértéke. Ráadásul: értelmetlen kálium-jodid tablettát vásárolni, mert nincs benne elegendő jód, hogy megvédje a nyirokmirigyeket — pontosított az Egészségügyi Minisztérium. (Paparika Rádió)
KISIKLOTT A SVÁJCI VILLAMOS. Súlyos baleset történt hétfőn kora délután Jászvásáron. A balesetben egy személy elhunyt, többen súlyosan megsérültek, amikor egy villamos lecsúszott a sínekről, és hat személyautónak meg egy busznak ütközött. A hírek szerint a jármű fékrendszere hibásodott meg. (Realitatea)
LÍBIA BOSSZÚJA. Hét, nyolc, de még kilenc lejre is emelkedhet egy liter benzin ára — állította Dinu Patriciu egy interjúban. Az árnövekedés leginkább Európát érinti mint a líbiai kőolaj egyik legfontosabb importőrét. Az alacsony termelés, a kikötők megcsappant személyzete és a biztonsági problémák miatt szinte teljesen leállt a kőolaj exportja Líbiában. (Realitatea)
KETTŐS MÉRCE. Miközben az átlagos állami alkalmazottak bére több mint 25 százalékkal csökkent, a minisztériumok alkalmazottjai tavaly 460 millió lej értékben kaptak fizetéspótlékokat és más anyagi ösztönzést a nehéz munkakörülményekért, éjszakai ügyeletekért. A legnagyobb összeget a pénzügyminisztérium fizette ki, összesen nettó 30 millió lejt — derül ki egy hivatalos dokumentumból. Az egészségügyi minisztérium alkalmazottjai összesen csaknem 350 000 lej értékben kaptak pótlékot a káros munkakörülmények miatt, míg az ösztönző kifizetések összege meghaladta a két és fél millió lejt. (Hírek.ro)
JÖN AZ IMF. Ismét Romániába látogat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége. Március 25-én érkeznek, a bukaresti hatóságokkal folytatott tárgyaláson a többi között a Románia által igényelt újabb hitelegyezmény megkötéséről is egyeztetnek. A Boc-kabinet kétéves elővigyázatossági szerződést kíván kötni az IMF-fel, a 3,6 milliárd euróra emelkedő összeget azonban csupán rendkívüli esetben használná fel az ország. (Erdély Ma)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.