Elkészült Sepsiszentgyörgy belvárosának rendezési terve, csütörtökön a művelődési hatóság is véleményt nyilváníthatott az elképzelésről, amelyet év végéig fogad majd el a helyi tanács – közölte Antal Árpád polgármester.
Külön-külön minden belvárosi ingatlan homlokzatát is megtervezik, szakértői döntés születik arról, melyiknek miként kell festenie felújítás után, milyen színek közül választhatnak a tulajdonosok. A dokumentációban szerepel majd az is, végrehajtható-e bármilyen módosítás ezeken az épületeken, és megjelölik, milyen típusú reklámanyagot lehet kirakni homlokzatukra. A polgármester elmondta, minden központi épületre elkészül ez a tanulmány a látványtervvel együtt, és bízik benne, hogy már ősszel bemutathatja ezeket.
A belvárosi épületek egy része önkormányzati tulajdonban van, a színház és a városháza homlokzatának felújítását még ebben az évben megkezdik, a Bene-házat, ahol vadászmúzeum lesz, pályázati pénzből renoválják. A posta felújítása folyik, május elseje a határidő, ha nem készülnek el, minden hónap csúszás tíz százalékkal kisebb bérleti díj kifizetését jelenti a városnak – számolt be a polgármester. A központ legkényesebb, legcsúnyább pontja a Bodok Szálló, ennek helyzete tisztázatlan, de zajlanak a tárgyalások – fejtette ki, ám nem részletezte.
A kormány a napokban fogadott el egy rendeletet, melynek értelmében ingatlanjaik felújítására kényszeríthetőek a tulajdonosok. Igaz, kedvezmények is szerepelnek benne: adómentesség, állami garancia bankkölcsönre stb. A jogszabály értelmében az önkormányzat finanszírozhatja költségvetéséből a munkálatokat, utóbb pedig behajthatja a pénzt a tulajdonosoktól. Sepsiszentgyörgyön még nincs döntés arról, magánszemélyek esetében milyen utat választ az önkormányzat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.