Egy kis, zsebben elférő ajándékkal várják Sepsiszentgyörgy lakóit szerdán, a város 550. évfordulójának nyitórendezvényén.
Az én ajándékom címet viselő eseményen nemcsak művészek ajándékozzák meg a várost, a közösséget, de a polgárok is megtehetik ezt, s az így összegyűlt tárgyakból a helyi képzőművészek "gyúrnak" majd közös alkotást, amely azt is jelképezi: úgy válik a sok kicsi egyetlen nagy alkotássá, ahogy általunk, mindannyiunk jelenlétének köszönhetően igazi város Sepsiszentgyörgy.
Március 30-án, szerdán 19 órától a Szabadság téren felállított színpadnál (a Magma előtt) kezdődik Sepsiszentgyörgy 550 évvel ezelőtti várossá válásának ünnepe. Antal Árpád polgármester személyesen veszi át az ajándékokat – elmondása szerint addig fog ott állni, míg az utolsó polgár is átadhatja meglepetését –, amelyek április 3-ig megtekinthetőek majd a Magma Kortárs Kiállítótérben, és ezt követően találják ki a művészek, milyen egyetlen szerves alkotássá varázsolják a csecsebecséket.
A szerdai rendezvény alapgondolata, tudatosítani a polgárokban: a város mi vagyunk, nemcsak részesei, de alakítói is lehetünk a közösségi életnek, mindenki hozzájárulása számít a végső összképben, ami Sepsiszentgyörgyöt Sepsiszentgyörggyé teszi – mondta az egyik szervező, Barta Mónika. Kiemelte, az interaktív jelleg végigkíséri majd az év végéig tartó rendezvénysorozatot. A nyitóelőadást oly módon válogatták össze, hogy minden célcsoport, korosztály találjon érdekeset benne, és tükrözze az egész év programjának sokoldalúságát is: kultúra, sport, szórakozás egyaránt helyet kap a színpadon.
Fellép az M Stúdió, Ütő Gusztáv képzőművész performance-szal, Dancs Annamari operett- és musicalrészletekkel, a Cimborák bábtagozat, Kelemen István és Gáspár Csaba zenészek, Bálint József tenor, a román Debate Club, az Andrei Mureşanu Színház, a Százlábúak gyermek néptáncegyüttes, a Sepsi Kamarazenekar és a Snaps Vocal Band, a Sepsi BC kosárlabdacsapat, Tompa Krisztián motokrosszos és Vass László Hunor karatebajnok.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.