Faluházak megálmodója

2007. október 16., kedd, Riport

Idős Bíró Gábor szenvedélyes építész. Nyughatatlan ember, ki tisztes kora ellenére sem tétlenkedik, hanem gondolkodik, rajzol, tervez, közösségi kérdések foglalkoztatják. Egyebek mellett faluház-elképzelésének jövője, sorsa, mely nem csak új, jól kihasználható, környezetébe szervesen illeszkedő épületeket jelent, hanem hisz abban, hogy településeink foszladozó közösségi életén is változtatni tudna, összecsomózhatná a szétfaricskálódott emberi kötelékeket. Most éppen kiállításra készül, életművének egy töredékét szeretné közszemlére állítani Sepsiszentgyörgyön, s az is foglalkoztatja, miként láthatnák minél többen rajzait, ismertető anyagait. Lélekkel, tiszta hangon beszél munkájáról, nem csak összegző szándékkal, hanem azért is, hogy ismertesse Erdély épített örökségét.

Marosvásárhelyről Szentgyörgyre

Id. Bíró Gábor nyugdíjas fogorvos feleségével, Edit asszonnyal mindössze ez év májusától él Háromszéken. Marosvá­sárhelyről költöztek ide, és szinte azzal kezdte, hogy 89 esztendősen is hozzászólt közéletünkhöz, létünket keretbe foglaló, épített környezetünkhöz. Véleményt formáló, nézeteinek hangot adó ember tehát, azok közül való, kiknek sokasága az egészséges civil társadalom alapját jelentheti.

Nagyobbik fia ― Bíró Gábor követte apja szakmáját, és építőmérnökként sikeres vállalkozó ― kérésére költöztek tavasszal Sepsiszentgyörgyre. Nem csak jó szót és gondoskodást, hanem kényelmes belvárosi manzárdlakást is biztosított szülei számára. Így aztán az idős, kedves pár egyterű, több belső részre szeletelt lakásban talált új otthonra, amelyben egy élet alatt összegyűjtött könyvek, saját tervezésű bútorok mellett főként id. Bíró Gábor rajzai, építészeti pannói sokasodnak. Amelyekről, ha érdeklődőre talál, órákon át képes mesélni, egyiket a másik után mutatja, erdélyi középkori templomok rajzaitól kezdve városrendezési elgondolásokig, miközben megjelent, építészeti tárgyú köteteiről (például Sóvidék népi építészete) is beszél. Ő maga egyébként 1979 óta nyugdíjas, ám nyitottság, kíváncsiság, szellemi életvitel terén biztosan sok mai fiatal, harminc-negyven közötti, de akár koros ember is tanulhatna tőle.

Idős polgár aggodalmai

Id. Bíró Gábor jó (szentgyörgyi) polgárként tehát tollat ragadott, és levelet írt. ,,Az erdélyi magyarság iránti aggodalmaim arra késztettek, hogy ne csak mindennapi munkámat végezzem képességeim szerint jól és kellő időben, hanem arra ösztönöztek, valami mást is kellene tennem közösségünk segítésére. Az erdélyi magyarság népi építészetének emlékeiről sok fényképes kiállítást rendeztem, ugyanezt tettem az erdélyi középkori templomokról készített rajzos gyűjteményemmel. Műemlékeink, váraink, népi építészeti emlékeink, középkori templomaink sokasága bizonyítja, hogy már a középkorban európai volt itt a kultúra. Mostanság újabb veszély fenyegeti nemzetünket, mégpedig a globalizmus, mely megsemmisíti a kis népek kultúráját, anyanyelvét, szokásait, hitvilágát és még az építészetét is. Úgy érzem, hogy ezekből a gyűjteményekből érdemes volna kivonatot bemutatni társadalmunknak, és ugyanakkor felhívni a figyelmet a mai, bővelkedő építészeti gondokra és feladatokra, de amelyekre megoldás is kerül."

Egyetem után hadifogság

A lehetséges megoldások latolgatása előtt id. Bíró Gábor élettörténetéről mesél: Kolozsváron született 1919-ben, ott is érettségizett, majd 1937-ben két évvel idősebb bátyját követve Budapesten beiratkozott a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnöki és építészmérnöki karára. Miután elvégezte, 1943 őszén (mivel magyar állampolgárnak számított) behívták katonának, rádiófelderítő zászlóaljnál teljesített szolgálatot. Még Nagyborosnyón is megfordult, de frontra nem került. Budapesti, felvidéki, veszprémi kitérők után katonaként legutolsó állomáshelye Kőszeg volt, de ,,onnan is kinyomták az oroszok". Ausztrián keresztül Németországba menekült, ott az amerikai katonaság fogolynak minősítette, teherautókkal Rajna-vidéki táborba szállították, onnan pedig Franciaországba. Majdnem egyéves hadifogság után ― ,,eltelt, mert az ember 26―27 éves korában rá se ránt a dolgokra" ― amerikai katonai kísérettel marhavagonokban visszavitték Budapestre. Akkor értesült, hogy a háború utolsó hónapjaiban Ferkó bátyja elesett a fronton. ,,A mai napig kísért ez a bánat, hogy 28 éves korában szintén építészmérnök bátyám elhunyt." Miután a háború után, 1947-ben újra Kolozsvárra került, minduntalan hallotta, amint édesanyja a konyhában sírdogál és beszélget nagyobbik fiával... A kincses városban nem kapott állást, viszont munkához jutott Marosvásárhelyen, az akkor létrehozott orvosi és gyógyszerészeti intézetben, aztán dolgozott az akkori városi néptanács műszaki osztályán, majd miután megalakult a vásárhelyi tervezőintézet, több mint harminc évig ott maradt, onnan ment nyugdíjba.

Egyedi épületek

Munkamániája most sem múlt el. Olyan ember, akit nem csak a napi nyolc óra érdekelt, hanem a teljes szakma. ,,Annak örvendtem, hogy a négyszáz fős vásárhelyi tervezőintézetben — annak idején a Magyar Autonóm Tartományhoz tartoztunk — borzasztó nagy területen mindent nekünk, vásárhelyi építészeknek kellett megterveznünk, nagyon sokoldalú volt a tevékenységünk." Hamar sikerült leráznia magáról az unalmas típusterveket és egyedi épületeket tervezett. ,,Ami egyszer nem volt tömbházlakás, azt meg kellett tervezni, s az szórakoztató volt." Egy idő után, a környéket járva felfigyelt arra, ,,milyen szép vidéki városkáink, falvaink vannak", mert az akkori rendszerben többnyire csak azt lehetett látni, hogy mindenütt felépült „egy csomó egyforma ház". A fokozódó városiasodás miatt a típustervek aztán odáig fajultak, hogy a lakóépületek mellett ugyanarra a kaptafára húzták az iskolákat, a kultúrházakat, szinte mindent. ,,Ezt meg lehetett magyarázni, de sikerült kikerülnöm, ami egyszer nem lakóépület volt, azt a tervet rendszerint én kaptam meg." S hogy mi lógott ki abból az egyenarcú világból, mit lehetett abban építészként megtervezni? Egyedi autóbusz-állomást, kisebb-nagyobb vendéglőket, fogadókat, a marosvásárhelyi borpincét, amibe már be tudta lopni a rusztikus, népi építészeti elemeket, ugyanezt a hangulatot sikerült megteremtenie a csíkszeredai borpincében is. Szállodákat is tervezett, köztük egy gyilkos-tói terv nagy elismerést váltott ki, viszont nagy bánatára megépítésére nem adtak pénzt. ,,A tervezőépítészet alkotómunka is egyben, mert ha úgy építették fel, ahogy én elképzeltem, azok az épületek nagyon közel kerültek hozzám." Ilyen a Vásárhely főterén lévő divatház, amelyet a korabeli, kedves, bensőséges városi utcaképhez kellett illesztenie, s bár még budai várnegyedbéli építészeti megoldásokat is követett, igaz, végül mégis ,,sokkal semlegesebben" építették meg. Újabb tervei között három unitárius templomot említ: Erdőszentgyörgyön és Sepsiszentgyörgyön, illetve Szé­kelyudvarhelyen.

Őszinte építészet

Érett építészként, 35—40 éves korban kezdte gyűjteni a népi építészeti emlékeket, már nyugdíjazása előtt, de utána is, a nyolcvanas években több kiállítást rendezett ebben a témakörben. Megtörtént, hogy a sepsiszentgyörgyi múzeumban ugyan kiírta magyarul is a falvak nevét, ám a hatóságok addig nem engedélyezték a kiállítást, amíg az anyanyelvű helységneveket le nem ragasztotta. Aztán ravasz megoldást talált: a vékony papírcsíkot fel lehetett emelni, ez elkerülte éberék figyelmét. A látogatók eleinte bosszankodtak, miért nincs magyar név, de aztán valaki észrevette, hogy a képek alatti cetli felhajtható. ,,Vigyorgott mindenki, így a közönséggel együtt kitoltunk az akkori hatósággal."

Mindkét nagyapja falusi emberként nevelte, így érthető a népi építészethez való kötődése. Később, mikor családjával, barátaival sízni járt a Bucsin-tetőre, menet közben feltűnt, ,,milyen szépen sorakoznak ezek a kicsi magyar falvak, milyen szépek egymás mellett a házak". Innen kellene átvenni valamit, ne csak építsük az egyforma tömbházlakásokat, készítsük a típusterveket — gondolta.

Mit lehet megtanulni a hagyományos, népi építészettől? ,,Azt tapasztaltam, hogy a népi építészet nagyon őszinte, arra az anyagra alapoz, ami ott, a helyszínen rendelkezésre áll. Lövétén például sok a kő, abból még székely kapu is készül. Egészen más hangulatot kelt, amikor kőből építkeznek, a Mezőségen, ahol nem volt fa, vályogot használtak, Székelyföld nagy területén pedig boronafallal építkeztek. Tehát a népi építészettől feltétlenül érdemes megtanulni az őszinteséget, hogy természetes anyagból csak annyit építenek, amennyire szükség van." Nálunk Kós Károly volt az — folytatja —, aki a népi építészeti elemeket értelmesen, szépen és jól tudta használni. Ő is ,,őszintén" épített, abból, ami rendelkezésére állt akkor, amikor az 1900-as évek elején a világon mindenütt elkezdték keresni a népi-nemzeti sajátosságokat. Id. Bíró Gábor is Kós Károly követőjének tartja magát, ,,én is azon vagyok, hogy amit csak lehet, a meglévő, régi hagyományos építészeti elemeinkből használjuk, ne lemajmoljuk, hanem hangulatában hasonlítson hozzá, és akkor az az épület már önmagáért beszél".

A falurombolást sajnálkozva követte, megtörtént, hogy lefényképezett egy számára kedves falurészt, s mikor pár év múlva újra arra járt, már lebontották. Nagy szomorúsággal látta, hogy minduntalan tűnnek el a régi, szép népi építészeti formák, reprezentatív épületek. ,,Az új épületek pedig nem mindig sikerülnek, általában egy-egy falusi kőművesmester igyekszik valami újat, modernebbet létrehozni falun is, de nem mindig sikerül, egy kicsit giccsessé, egy kicsit unalmassá válik..."

Nemzeti érdek a faluház

Évtizedek óta foglalkoztatja a faluház gondolata. ,,Meg kell teremtenünk a lehetőséget, hogy olyan közösségi életformát tudjunk élni, hogy hazánknak érezzük szülőföldünket. Javasolom, hogy vidéken épüljenek faluházak, erre a célra egy-egy közösség hozzon létre faluház-alapítványt." Egyszerű megoldásra gondol: mivel falvainkon százával, ezrével üresek a csűrök, szerinte azokból könnyen ki lehetne alakítani a faluházakat, hiszen hiányuk miatt ,,unalmas, sivár a kis települések élete", mert míg a nagyobb községekben rég épültek kultúrházak, ahol lehetett akár előadás, akár szórakozás, ünnepség, kis falvakban nincs kultúrház. Ha valaki befejezi az iskolát, nincs, hol fogadni a rokonokat, miközben sokasodnak az ünnepek, nincs, hová mennie a szegény embernek. ,,Ha viszont lenne egy faluház, akkor az én elképzelésem szerint azt ki lehet bérelni, ott lehetne gazdakör, tanácskozhatnának, meg lehetne hívni az onnan elszármazottakat, testvérfalvak küldöttségét lehetne fogadni, el lehetne szállásolni ott fiatal pedagógusokat, orvosokat." Közösségi hely lenne tehát, amely változtathatna a falun élő emberek életformáján, ablak lehetne a világra. Ismeretterjesztésre is alkalmas, mely összefogja a falu népét. Kisebb-nagyobb típusokat képzelt el, terveket is készített. Mindezt nem modellekre alapozná, hanem egyszerűen az emberi viselkedésre. ,,Az ember közösségi lény, legtöbben szeretik a családot, a baráti kört, a falubelieket. Tehát a közösségi élet, a vidékiek jó közérzete, az együvé tartozás szinte nemzeti érdek. Itt, Erdélyben, ha megöregszik a falusi ember, elszegényedik, elhagyatottá válik, senki nem törődik vele, noha nem így kellene befejeznie életét. Rengeteg érv támogatja a faluházak létrehozását, azokkal az egész közösségi élet jó irányba változhat..."

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1305
szavazógép
2007-10-15: Közélet - Simó Erzsébet:

A hétvége hírei

Tizenöt fejlesztési régiót javasol az RMDSZ
Az RMDSZ az eddigi nyolc helyett tizenöt fejlesztési régióba sorolná Románia megyéit. A koncepciót egy marosvásárhelyi konferencián tette közzé a szövetség. A tervezetben a három székelyföldi megye önálló entitásként szerepel. Az európai régiópolitika célja a fejletlenebb térségek felzárkóztatása.
2007-10-16: Gazdakör - Incze Péter:

Égetés helyett komposztálás (Idényben)

Az őszi kerteket leggyakrabban úgy tisztítják meg a lehullott lomboktól, hogy kupacokba összegyűjtve elégetik. Pedig környezetkímélőbb és ésszerűbb módon is megszabadulhatunk az elszáradt levelektől, földre hullott gallyaktól, s még a talaj termékenységét is javíthatjuk.